keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny Eger Országos döntő

Horváth Kíra Csenge 7. osztályos tanuló 10. hely

Az idén ismét Egerben vettünk részt a Magyar Természettudományi Társulat által rendezett versenyen. Most is – mint tavaly – az Eszterházy Károly Főiskola impozáns épülete adott otthont e rangos megmérettetésnek. A hetedik évfolyamos tanulóknak Teleki Pál életéből és munkásságából, a Természetbúvár című újság cikkeiből, földtani, térképészeti ismeretekből valamint a Filmdzsungel TV kijelölt filmjeiből és természetesen a teljes hetedikes tananyagból kellett felkészülniük.

A döntő három részből állt. A megérkezés napján egy százpontos írásbeli teszttel kezdtek a diákok. Másnap délelőtt terepbejáráson vettek részt geológus szakvezetővel. Itt nagyon kellett figyelniük minden részletre, mert a végén egy ötvenpontos tesztet töltöttek ki az elhangzottakkal kapcsolatban. A délután szóbeli vizsgával folytatódott: minden tanuló húzott egy tételt, s a feleletet egy öttagú zsűri értékelte. Kíra ezt a feladatrészt kiválóan teljesítette, a három feladat összesítése alapján pedig 10. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Passné Katarzsinszky Lídia

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek