keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Tanévnyitó

Hagyományosan az első tanítási napot megelőző napon (ez most vasárnap volt) került sor iskolánk tanévnyitó ünnepségére.

A műsor összeállítása a protokollnak megfelelően történt.

A kiskórus és a szereplők felkészültek voltak.

Tanévnyitó beszédet Czigány László intézményvezető mondott.

A megjelenteket üdvözölte Dékány Endre önkormányzati képviselő.

A műsor forgatókönyve:

(Gyülekező zene: Millenniumi óda)

1. Tisztelt egybegyűltek, kérem figyelmüket, a tanévnyitó ünnepélyünket megkezdjük.

Köszöntöm a szülőket, a diákjainkat, iskolánk tanárait és vezetőit.

 

Külön tisztelettel köszöntöm az Ady iskola tanévnyitó ünnepélyén részt vevő vendégünket, Dékány Endre, önkormányzati képviselő urat.

 

2. Ünnepélyünk kezdetén énekeljük el közösen a Himnuszt!

     (Himnusz)

 

3.  Csernák Hanna, Lahocsinszky Lázár, Pádár Zsófia, Schwáger Maja 1.a osztályos, Bódi Dorka és Csontos Simon 1.b osztályos kisdiákok verset mondanak.

 

4. Iskolánk kiskórusa Kodály Zoltán Ábécé-nótáját énekli.

 

5. Czigány Lászlót, iskolánk igazgatóját kérem, hogy mondja el tanévnyitó beszédét.

(Igazgató úr beszéde)

 

 

(Igazgató úr átadja a szót a képviselő úrnak.)

Köszönjük Dékány Endre képviselő úr szavait. Külön köszönjük képviselő úrnak, hogy hosszú évek óta támogatja az iskolánkat, ezzel is segíti céljaink elérését.

 

6. Németh Márk, 6.c osztályos tanuló Szinetár György Szeptemberi csengetés című versét mondja el, majd a kiskórus  Balázs Árpád Hívogató című kórusművét adja elő. 

 

Szinetár György: Szeptemberi csengetés

Lopva még itt bolyong a Nyár

a fák és a házsorok között,

ám az iskola nyitva már,

és új ruhába öltözött

a sok-sok pad, a fal, a tábla,

és friss az ablakok virága.

Az osztály újra összegyűlt,

— a napsütötte sok gyerek —,

a sok-sok arc mind felderült,

sorolva az emlékeket:

ki erre járt, ki arra volt,

a sok emlék szinte dalolt.

Szép volt a nyár, a víz, a rét,

a játék és az utazás,

ott rezdül a hangjukba’ még

a nagy élmény: a  nyaralás.

Ízlelgetik a tegnapot,

a sok jót, mit a nyár adott.

Csipognak, mint a madarak,

zsibong tőlük a tanterem.

De csitt, csend lesz egy perc alatt,

ha tanítójuk megjelen.

Igen, a tanító belép

és megkezdődik a tanév.

https://web-008.citromail.hu/css/img/spacer.gif

(Kiskórus)

 

10. Tisztelt jelenlévők, tanévnyitó ünnepségünk ezennel véget ért.

Kérem, hogy az osztályok az osztályfőnökök kíséretében vonuljanak a tantermükbe.

A felső tagozatos osztályokat kérem, hogy türelemmel várják meg, amíg az alsó tagozatosok elhagyják a helyszínt, és csak a padok félrehúzása után induljanak el. Köszönöm az együttműködésüket.

 

Szép és eredményes tanévet kívánok valamennyi diáktársamnak!

 

(Zene: Millenniumi óda- elvonulnak az osztályok)

 

A műsort összeállította Borsosné Varga Ágnes tanárnő.

Köszönet minden szereplőnek és résztvevőnek.

2023 szeptember 21 - csütörtök
Gébárt 2023 címmel nyílt kiállítás az Ady-iskolában

Az intézmény diákjainak alkotásai tekinthetők meg . A tárlat anyaga múlt héten, a zalaegerszegi táborban készült, ahol a művészeti képzés elsősei ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Az Ady-iskola vizuális tagozatának elsőévesei egy hétig Gébártra jártak "iskolába"

Sokéves hagyományra tekint vissza az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola történetében a vizuális tagozatos kisgimnazisták szabadtéri ... bővebben

2023 szeptember 20 - szerda
Tanulmányi sikerek az alsó tagozaton

A Tudásbajnokság mára az ország egyik legnagyobb és legrangosabb levelezős tanulmányi versenyévé vált. Diákjaink a tavalyi tanévben is nagyon szép ... bővebben

2023 szeptember 05 - kedd
Napközis Erzsébet-tábor az Ady iskolában

Augusztus végén már harmadik alkalommal vettem részt az iskolánkban szervezett Erzsébet- táborban, ahol osztálytársaimmal együtt tölthettem egy élményekben gazdag hetet. ... bővebben

2023 szeptember 04 - hétfő
Tanévnyitó 2023

„…hisszük, hogy friss szorgalmunk arany gyümölcsöt érlel maradék nyári tűzből, maradék nyári hévvel.” 2023. augusztus 31-én tartottuk iskolánk tanévnyitó ünnepélyét, amelyet Vilman Benedek és ... bővebben
további hírek