keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

„Calder-projekt”

„Calder-projekt” címmel NTP-AMI-13 „A tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények” nyertes pályázata keretében tehetséggondozó műhelyprogramot valósított meg az Ady iskola, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatott és hirdetett meg.

 

A műhelyek foglalkozásait felsős és gimnazista tanulók részére hirdette meg. A műhelyek tananyaga, programja Alexander Calder szobrász művei köré szerveződött.

A tervező műhelyt Tóth Norbert, a tűzzománc műhelyt Nagy Szilvia, a plasztikai műhelyt Farkas Ferenc tanárok vezették. A programban 18 diák vett részt az áprilistól, június végéig tartó időszakban.

A több éve sikeres pályázati projektek – amelynek sorába remélhetően illeszkedett az idei is-, eredményeképpen a foglalkozássorozatok alkotásaiból egy helyi értéktárat szeretnénk létrehozni: szobrok, épületek, környezeti értékek, művészettörténeti előképek átírásával, formaviláguk, felhasználásával, és irodalmi művek összekapcsolásával.

A projekt zárásaként sor került a műalkotásokat bemutató kiállításra, ahol a nagyközönség előtt is bemutatkozhattak a tanulók munkáikkal, valamint sor került a tér-installáció avatására.