keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Ovisok az Adyban

Szép hagyománya iskolánknak, hogy a borongós, késő őszi időben a város óvodásait vendégül látja. Most épp nem meleg teával – de azt sem késik soká -, hanem színjátszók színes forgatagával derítették jókedvre az idelátogató gyerekeket.

A 8 éve tartó bemutatók sora idén sem tört meg, hisz az iskolában működő két színjátszó szakkör új darabokkal kedveskedett a kis nézőknek november 29-én, két délelőtti időpontban is.

Az irigy testvér című mesét Gerencsérné Pungor Zsuzsanna vezetésével tanulták a másodikos, harmadikos és negyedikes gyerekek. A testvérek viszályát a színpadon nyüzsgő cicasereg oldotta meg. A darabban Némethné Cseh Andrea közreműködött furulyajátékával, a díszletet Némethné Balogh Ildikó készítette.

Ezután a zenés színjátszók következtek Ludas Matyi történetével, amelyet két szereposztásban láthatott a 300 kis ovis. Elsőként a negyedikesek, majd a harmadikosok biztatták a főszereplőt, s ő rendre háromszor jól is elporolta a gonosz Döbrögit. Vezetőjük Petróczi-Gellért Réka volt.

A két darabban több mint 30 kisiskolás lépett a színpadra, a szerepüket nagy átéléssel és meggyőzően alakították. A siker sem maradt el: az ovisok figyelő szemei  és reakciói biztatták őket a produkció közben, végül hatalmas tapssal köszönték meg az előadást.

 

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek