keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Őszi túra pontról pontra

2013. szeptember 6-án napsütötte reggel köszöntött ránk. Az őszi túra programjaként nekünk gimiseknek a Parkerdőbe vezetett az utunk, ahol tájfutást rendeztek számunkra. Kilenc óra tájban értünk a gyülekezőhelyre, a Parkerdő szélére. A kis játszótéren mindannyian izgatottan vártuk a ránk váró feladatot. Egy kis pihenő után tapasztalt tájfutó eligazítást tartott nekünk a térkép használatról és a megkeresésre váró pontokról.

Az indulókat kettes csoportokba osztották és kezdődhetett a verseny. Mi egy kissé lemaradva a mezőny végén indultunk. A térképet tanulmányozva haladtunk pontról pontra. Szerencsére mindketten szeretjük a társasjátékokat és a logikai feladatokat, így nem okozott nehézségeket kiigazodni a térképen. Könnyen megtaláltuk a kijelölt pontokat. Mialatt a tíz pontot kerestük, bejártuk az egész parkot. Ez a tájfutás vagy inkább „tájbarangolás” egész délelőttöt betöltő kellemes kikapcsolódássá vált. Jól esett sétálni a kora őszi színekben pompázó erdőben.

Nemcsak a látvány volt lenyűgöző, hanem a nap is kellemesen sütött, és a madarak vígan üdvözöltek bennünket. Szerencsésen rátaláltunk az utolsó, azaz a 10. pontra, és indultunk vissza a kis játszótérre, ahonnan a versenyt elindították. Éppen egy tisztáson vágtunk át, mikor megláttuk, hogy a célnál még egy versenytársunk sincs ott. Mi lennénk az elsők? Nagyon meglepődtünk, hiszen egyáltalán nem gondoltuk, hogy mi leszünk a leggyorsabbak. A tanárok tapssal fogadtak minket. Elismerő mosolyok és tekintetek mindenütt. Ez volt a legjobb része a versenynek. Hamarosan érkeztek a többiek is. Az első három helyezett csapatról csoportkép is készült, amin büszkén mosolyogtunk másik két osztálytársunkkal együtt, ugyanis a 11.a osztályos tanulók érték el a második helyezést is.

Úgy gondoljuk, ez a nap emlékezetes és remek kezdete volt az idei tanévnek.

Hári Zsófia, Hetesi Dalma 11.a

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Adys sikerek az Országos Úszás Diákolimpia döntőjén

Szentes városa adott otthont a 2026. évi országos úszás diákolimpia döntőjének, ahol iskolánkat két tanuló képviselte. Petánovics Petra, a 3.b osztály ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Érettségi témakörök 2026

2026-os tételcímek magyar nyelv és irodalom 12.a A szóbeli érettségi vizsga témakörei (4) 12.A Angol-nyelv-erettsegi-temakorok-2025-26 (1) Biológia_érettségi_témakörök_honlapra_2025-2026 Digitalis_kultura_szobeli_erettsegi_temakorok_2026 Élő idegen nyelv érettségi témakörök Érettségi 2026. Irodalom ... bővebben
további hírek