keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kerékpártábor a Balaton körül

Kerékpártábor! A hír hallatán rögtön jelentkeztem, a már ötödik alkalommal megrendezésre kerülő ötnapos táborra. A 2013 júliusában tartandó tábort az Ady iskola alsó tagozatos tanítói, Csizmazia Ibolya és Dúczné Bánhegyi Orsolya az idén a Balaton köré szervezték.

 A kirándulás első napján mindenki izgatottan érkezett meg a zalaegerszegi buszpályaudvarra, ahonnan a kora reggeli órákban indultunk el Keszthelyre, táborunk megkezdésének helyszínére.

 Kerékpárjainkat teherautó szállította az indulóponthoz, így érkezéskor gyors biciklipakolás után kezdetét vette a tábor 30 fővel.

 A hét első felében a Balaton északi partján haladtunk, így az első nap meg kellett küzdenünk a badacsonyi emelkedőkkel és a meleg nyári idővel, de lelkesedésünk nem hagyott alább, hisz a pihenőkben várt minket Misi bácsi hűsítő vízzel és energiát adó szőlőcukorkákkal.

Aznap este laktató vacsora után a Révfülöp Szállóban hamar nyugovóra tértünk. Másnap reggel kipihenten ébredve, finom reggelit követően nyeregbe pattantunk és a Balaton északi partjánál haladva értünk el Balatonfüredig, ahol a következő szállásunk volt. Füreden vacsora előtt még jutott idő egy kis strandolásra is. A hosszú nap után azonban korán nyugovóra tértünk.

 Harmadik nap reggelére mindenkit megszállt a kerékpártábor „szelleme”, így mindannyian lelkesen kezdtük meg a 60 kilométeres távot. A nap során a Balaton mentén található löszfal meghódítása okozta a legnagyobb akadályt, de kisebb szenvedések árán sikerült teljesítenünk a távot, sőt a Balaton festői szépségű tája kárpótolt minket. Este Siófokon, a szállásunk melletti strandon mindenki kedvére lubickolhatott a Balaton kellemes vízében, és hűsítő dinnyézés közepette pihenhette ki a nap fáradalmait. Csütörtökön már kora délután a balatonszemesi strandon voltunk.

Az utolsó nap reggelén elindultunk Balatonmáriafürdőre, ahol finom ebéd után az egész délután a  strandolásról szólt. A kora esti órákban indultunk vissza Keszthelyre.

 Este 8 órakor mindenki remek hangulatban,bár kissé fáradtan  szállt fel a zalaegerszegi buszra.

Elmondhatom, hogy sikerekben és élményekben gazdag tábort tudhattunk magunk mögött.

Csak ajánlani tudom ezt a tábort, hisz eddig minden egyes alkalommal csodás környezetben kerékpározva ismerhettük meg hazánk szebbnél szebb tájait, leghűségesebb kísérőnk a nagyszerű hangulat volt.

Salamon Lilla
9.a

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek