keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kerékpár verseny

20016. május 5-én, csütörtökön 15.00-kor második alkalommal került megrendezésre a Liszt Ferenc általános iskolában a zalaegerszegi kerékpáros KRESZ – verseny. Most is a 10-11 éves diákokat várták a rendezvényre.

A megmérettetésre több mint 100-an neveztek. A rendezvény a megyeszékhely önkormányzatának, a rendőrkapitányságnak, a polgárőrségnek, a bringaklubnak és a KLIK együttműködésének köszönhetően valósult meg.

A gyerekeknek különböző feladatokat kellett hiba nélkül teljesíteniük pl. nyolcas alakban biciklizést, sima deszkán kerekezést, szlalomban és egyenes pályán haladást. A gyakorlati rátermettség mellett a diákoknak elméleti tudásukról is számot kellett adniuk. Az utóbbiról egy KRESZ teszt kitöltésével. A feladatlapon egyebek között közlekedési táblák és útburkolati jelek felismerése szerepelt. Iskolánk felső tagozatát hárman képviselték: Biri Márk 6. a (felkészítő tanára: Dúczné Bánhegyi Orsolya), Szabó Dorina 5. b (felkészítő tanára: Dúcz Mihály) és Jákli Adrián 5. c osztályos tanulónak (felkészítő tanára: Dúcz Mihály).

Biri Márk a tavalyi sikeres szereplését is túlszárnyalta. Első helyezést ért el a kerékpáros versenyen, megnyerte a kerékpár fődíjat és egy különdíjat is.

A legjobb elméletíró lány rendőrségi különdíját: Szabó Dorina kapta.

 

Gratulálunk iskolánk tanulóinak a sikeres szerepléshez!

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek