keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Karácsonyi műsor az Ady iskolában

“Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…”
(Ady Endre)

Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy decemberben az utolsó tanítási napon karácsonyi műsorral zárjuk az évet. Az idén december 22-én, pénteken 10 órakor került sor az ünnepségre.

Miután az osztályok elfoglalták a helyüket a feldíszített tornateremben, a köszöntő szavak után felcsendült a Jubilate, servite című dal, Perlakiné Vigh Valéria tanárnő vezetésével.  A karácsonyi dallamok után Wass Albert gondolatait hallgattuk meg Németh Glória előadásában. A 4. c osztályosok betlehemes játékát Petróczi-Gellért Réka tanárnő tanította be.

Következő műsorszámként verscsokrot hallhattunk  Kányádi Sándor, Juhász Gyula, Szilágyi Domonkos, Ady Endre műveiből Tornyos Rózsa, Györei Anna, Horváth Dóra, Dömötör Doren, Bodorkós Marcell közvetítésében.

Ezután az egyházak képviselői osztották meg velünk ünnepi gondolataikat. Nagy Tamás káplán úr, Hodánics Péter református lelkész úr, Zsugyel Kornél evangelikus lelkész úr bölcs szavait a 9. ny/1 osztályos tanulók „A négy gyertya” című jelenete követte. Utolsó műsorszámként iskolánk kórusa a „Ha elmúlik karácsony” című dalát énekelte a színpadon  a szereplőkkel és a közönséggel.

A karácsonyi műsorral mindenkinek sikerült felkészíteni szívét a meghitt, békés ünnepre. Köszönet a szereplőknek és a műsort összeállító osztályfőnököknek, Szenténé Toplak Ildikónak, és Kovácsné Tóth Verának.

 

2026 június 30 - kedd
Nemzeti Összetartozás Napja

Iskolánk, a mai napon, a Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezett az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum tragédiájáról. A magyarság területi egységét ... bővebben

2026 június 26 - péntek
Németh János emlékére

Fájó szívvel, mély tisztelettel és szeretettel emlékezünk Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikusművészre, akinek élete és munkássága elválaszthatatlanul összefonódott az ... bővebben

2026 június 24 - szerda
Nyolcadikosaink ballagása

2026. június 19-én ünnepélyes keretek között búcsúztattuk el iskolánk három nyolcadik osztályának tanulóit. A 8.a osztály osztályfőnöke Fehér Anette, a ... bővebben

2026 június 24 - szerda
Nyári ügyeleti napok

Tisztelt Szülők és kedves Diákok! Az át nem vett bizonyítványokat augusztus 19 - éig, az ügyeleti napokon lehet átvenni a titkárságon! Köszönjük! ... bővebben

2026 június 23 - kedd
HUHR/2401/4.2/068/P1 BIKE CROSS projekt

HUHR/2401/4.2/068/P1 BIKE CROSS Az Interreg VI-A Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a HUHR/2401/4.2/068/P1 „BIKE CROSS” elnevezésű projekt az Európai Unió és ... bővebben
további hírek