keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Ifjú szívekben élek s mindig tovább

Intézményünk névadójára, Ady Endrére iskolagyűléssel emlékezünk minden tanévben iskolaheti rendezvényeink záróünnepélyeként. November 20-án, a költő közelgő születésnapján is ünnepi műsorral tisztelegtünk a költő emlékének, az osztályok képviselői pedig Ady múzsájának szobra előtt helyezték el az emlékezés virágait.  

A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárral közösen- megőrizve hagyományainkat a jelenlegi járványügyi helyzetben is- meghirdettük a városi Ady versmondó versenyt. A megemlékező gálahéten rendhagyó módon, a biztonsági előírásokat szem előtt tartva online formában hallhattuk a legjobban szavaló diákokat. Iskolánkból az 5-6.osztályosokat Bakonyi Ádám (6.c), a 7-8.évfolyamot  Frend Anna Mirjam (7.c) és Szécsi Réka (8.c), a gimnáziumi szakaszt pedig Horváth Elizabet (9.a) képviselték. A tanulók szavalatát azóta is meghallgathatják az érdeklődők a DFMK honlapján és facebook oldalán. 

A versek – Hepehupás, vén Szilágyban, Intés az őrzőkhöz és Valaki útravált belőlünk

– elhangzottak a november 20-i megemlékező műsorban is igazgató úr ünnepi beszéde előtt.  

2025 május 16 - péntek
A budapesti osztálykirándulás

Már régóta tervezgettük és vártuk az osztálykirándulást. Együtt döntöttünk a programokról és az úticélról, idén Budapestre esett a választás. A kirándulás ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Egy portré útja a Kensington- palotáig

A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Technikum, Általános Iskola és Óvoda a Brit Napok keretein belül országos rajzpályázatot hirdetett. ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Büszkék vagyunk!

Horváth Luca, iskolánk 9. b osztályos tanulója első helyezést ért el a Zala vármegyei angol nyelvi versenyen, amelyet a 9-10. ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Irány Eger, a XXXIII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny országos döntője!

2025. április 11- én került megrendezésre a Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny vármegyei döntője. A II. témakörcsoportban Koronczai Eszter Lilla, iskolánk ... bővebben

2025 május 12 - hétfő
" Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?"

A Zala-Müllex Kft. és a Zalaegerszegi Alsóerdei Sport- és Élménypark Kft. környezetvédelmi vetélkedőt rendezett a a Föld napja alkalmából, 2025. ... bővebben
további hírek