keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Helikon

2024. ÁPRILIS 25-27. között Keszthelyen a HELIKON-i ünnepségeken szerepeltünk sok száz másik diákkal együtt. Kipróbáltuk a tehetségünket, összemértük másokéval és élveztük a felajánlott programokat és egymás társaságát.

Molnár Veronika vagyok, 11. a osztályos diák. Két kategóriában indultam. Az IZÉ színjátszó csapattal már előtte nap délután lementünk kísérőnkkel Budai Tibor tanár Úrral Balatonberénybe. Fantasztikus volt a közös élmény, a hajnalig tartó FŐPRÓBA. Másnap Keszthelyen a Balaton Színházban léptünk fel. Remegő izgalommal álltunk a hatalmas színpadon, „a világot jelentő deszkákon”. A nézőtérről kritikaként egy mondatot hallottunk: -Ez aranyos volt, megérte maradni! Másnap délelőtt énekeltem egy ezüst minősítést érő musicelt a Csány-Szendrey Ált. Iskola sport csarnokában. Közben megnéztem a többiek szereplését is. Remélem mindenki jól érezte magát, hisz a szervezők szerint is értünk van, és rólunk szól ez a rendezvény. Ez a három nap csak a miénk.
Marton-Bartha Mirella és Szálinger Balázs a rendezvény főszervezői, a következő gondolataikat osztották meg a szereplőkkel: „A HELIKON szó hallatán talán másokban is felsejlenek a középiskolás évek, a Balaton, Keszthely városa, és egy rendezvény, melyről felejthetetlen élményekkel, dicsérő szavakkal vagy építő kritikákkal, minősítésekkel, netán éremmel, díjjal, vagy fődíjjal tért haza az egykori ifjú. A versengés izgalma és az önfeledt szórakozás boldogsága, taps és könny, siker és kudarc, öröm és csalódás, a közösséghez tartozás élménye, a szabadság érzése, koncertek és spontán bulik, elcsattant csókok és be nem teljesült szerelmek, dallamok, arcok, illatok, ízek… Ez mind-mind a „HELIKONI ÉLMÉNY” része.”
Kétévente megrendezik az ünnepségeket, 2026-ban legyen részed ebben a nagyszerű élményben, légy Te is helikonos diák! ☺

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek