keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Gyereknap

Az iskolai gyermeknap minden alsó tagozatos tanuló számára élményekkel teli volt.

Május 23-án iskolagyűléssel kezdődött a program. Rengeteg oklevelet osztottak ki matematikából, helyesírásból, szépírásból és olvasásból. Délután pedig sok izgalmas program várt mindenkire. Mutyi bohóc fergeteges műsora nyitotta meg a sort és alapozta meg a további jókedvet. Énekeltünk, táncoltunk, majd a műsor után a 2.,3.,4. évfolyamos társainkkal izgalmas sorversenyen mértük össze tudásunkat és erőnlétünket. Eközben a kicsik Kanta Jutka néni műsorát nézték meg. A galériában rajzos gimnazista lányok szebbnél szebb figurákat varázsoltak az arcunkra. A kézműves asztaloknál ötletes figurákat készíthettünk, de különböző ügyességi versenyeken is bizonyíthattuk rátermettségünket. A hírvivő és a szerencsekerék játékok voltak a legnépszerűbbek a programok közül, mert ezek jócskán próbára tették a szellemi és fizikai képességeinket.

Aki megszomjazott, vagy esetleg kimelegedett volna a nagy kavalkádban, finom üdítővel olthatta a szomját.

Nagyon jó volt a délután, mindenkinek tetszettek a programok.

Jövőre is várjuk ezt a napot!

                                Bakonyi Ádám 4.c

 

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek