keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

„ Én egy bolond poétát játsztam, ki lángra gyúl, remél, szeret…”

„ Én egy bolond poétát játsztam, 

  ki lángra gyúl, remél, szeret…” 

(Ady Endre: Finita)

 

Intézményünk gimnáziumi humán munkaközössége az iskolaheti programsorozathoz kapcsolódva 2019. november 14-én  rendezte meg az Ady Endre versmondó verseny iskolai fordulóját. 

A versenyre két korcsoportban nevezhettek a diákok. A 9. nyelvi előkészítősöknek és a 9. évfolyamos tanulóknak Ady Endre Az eltévedt lovas, míg a 10-12. évfolyamos diákoknak Ady Endre  Finita című alkotását kellett megtanulniuk és elszavalniuk a szakavatott zsűri tagjai előtt. A szabadon választott költemények között szerepeltek Radnóti Miklós, József Attila alkotásai, elhangzott egy  Reményik Sándor-költemény is, valamint modern, 21. századi szójátékokra épülő verset is hallhatott a közönség. 

A gimnazistáknak meghirdetett iskolai Ady Endre versmondó versenyen az alábbi helyezések születtek: 

A 9. Ny. és a 9. évfolyam kategóriában:

  • Kovács Elizabet (9. Ny1.) I. helyezett

  • Laub Ádám (9. Ny2. )  II. helyezett

A 10-12. évfolyam kategóriában: 

  • Mészáros Aliz (11. B)  I. helyezett

  • Lendvai Luca  (11. A) II. helyezett

  • Andrékó Sári  (10. B) III. helyezett

  • Szilasi Lili      (10. A) IV. helyezett

 

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!

 

2025 április 16 - szerda
Volt egyszer egy Vadnyugat - városi középiskolai vetélkedő

Volt egyszer egy Vadnyugat címen került megrendezésre április 11-én a Vá-rosi Diákvetélkedő. Az Ady Diákönkormányzata számára ez a rendezvény a ... bővebben

2025 április 16 - szerda
Előadás a felelős kutyatartásról

2025. április 15-én iskolánk 9. b osztályba látogatott el Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója Elza nevű kutyájával, hogy ... bővebben

2025 április 15 - kedd
Kellemes Húsvéti ünnepeket!

Az Ady iskola munkatársai és a magam nevében kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! Czigány László főigazgató ... bővebben

2025 április 15 - kedd
NYÁRI TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉG! Bringás Vándortábor

Tisztelt Szülők és Kedves Diákok! NYÁRI TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉG! 7 nap, 6 éjszaka: Kaland, Kihívás Két keréken! Felső tagozatos és gimnazista tanulók részére Bringás Vándortábor ... bővebben

2025 április 15 - kedd
„Játék a biztonságért” – Győzött az ADY

2025. április 10-én a zalaegerszegi Fiatalok hete rendezvénysorozat keretében iskolánk 9. b osztályos csapata a „Játék a biztonságért” címmel megrendezett ... bővebben
további hírek