keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Emlékezés az aradi vértanúkra

Iskolánk diákjai ez év október 6-án, nemzeti gyásznapunkon az iskolarádióban elhangzott, zenei és irodalmi betétekkel színesített dokumentum-műsorral emlékeztek meg az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc Aradon kivégzett vértanúiról, a tizenhárom hős tábornokról.

Történelmi megemlékezésünk a mártírok kortársainak visszaemlékezése alapján készült. Tanulóink elsősorban Teleki Sándor gróf, az aradi várbörtönből megszökött honvéd alezredes (Petőfi Sándor barátja) lírai visszaemlékezéséből olvastak fel dramatizált részleteket. Teleki emlékeire támaszkodva idézték fel a kivégzettek utolsó óráit, az 1849. október 5-éről 6-ára virradó éjjelen, valamint október 6-a reggelén az aradi kazamatákban, majd a várfalaknál, a vesztőhelyen történteket.

Diákjaink a vértanú tábornokok tömör portréit ugyancsak a kortársak által készített rövid jellemzések segítségével, Teleki gróf visszaemlékezésébe ágyazva vázolták fel.

A dokumentum-összeállítás végén Ady Endre „Október 6.” című, megrendítő költeménye hangzott el diákjaink tolmácsolásában, majd tanulóink a gyászinduló hangjai mellett iskolánk aulájában, a Batthyány-domborműnél helyezték el a kegyelet virágait.

 

2025 május 16 - péntek
A budapesti osztálykirándulás

Már régóta tervezgettük és vártuk az osztálykirándulást. Együtt döntöttünk a programokról és az úticélról, idén Budapestre esett a választás. A kirándulás ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Egy portré útja a Kensington- palotáig

A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Technikum, Általános Iskola és Óvoda a Brit Napok keretein belül országos rajzpályázatot hirdetett. ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Büszkék vagyunk!

Horváth Luca, iskolánk 9. b osztályos tanulója első helyezést ért el a Zala vármegyei angol nyelvi versenyen, amelyet a 9-10. ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Irány Eger, a XXXIII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny országos döntője!

2025. április 11- én került megrendezésre a Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny vármegyei döntője. A II. témakörcsoportban Koronczai Eszter Lilla, iskolánk ... bővebben

2025 május 12 - hétfő
" Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?"

A Zala-Müllex Kft. és a Zalaegerszegi Alsóerdei Sport- és Élménypark Kft. környezetvédelmi vetélkedőt rendezett a a Föld napja alkalmából, 2025. ... bővebben
további hírek