keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

„Egyszer véget ér a lázas ifjúság…” Gimnáziumi ballagás 2019

A Zalaegerszegi  Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola  2015. 05. 03-án 17 órakor tartotta ballagási ünnepségét iskolánk tornatermében. Műsorunk a ballagó diákok bevonulásával és a Himnusz éneklésével kezdődött.

Ezt követően az itt maradók nevében Szirkovics Evelin 11. A osztályos tanuló Wass Albert gondolatait olvasta fel, majd Szabó Virág 11. B osztályos diák mondott beszédet. Iskolánk énekkara Morley: Ti, édes májusfények című madrigálját  énekelte el. A kórust betanította és vezényelte: Perlakiné Vígh Valéria tanárnő.

A végzős gimnazistáink egy-egy költeménnyel és búcsúzó beszéddel köszöntek el:  a 12. B osztályból Gáspár Gábor Juhász Gyula Prológus című versét szavalta el, majd Dominkó Klára búcsúzó beszédét hallhattuk.

A tradíciókat követve a ballagók képviselői:

a 12. A osztályból: Kámán Lívia

a 12. B osztályból: Lőrincz Laura

feltűzték osztályuk szalagját az iskola zászlajára.

A 12. A osztályos ballagó diákok közül Németh Laura Tamási Áron gondolatait olvasta fel, majd Horváth Anita  Heltai Jenő Szabadság című költeményét szavalta el.

A végzős gimnazisták előadásai után  Czigány László igazgató úr ünnepi beszéddel köszönt el a ballagó diákoktól. A búcsúzó gimnazisták nevében Bálint Viktória és Ercsey Edda adta át a tarisznyát az  igazgató úrnak.

Hagyományainknak megfelelően a kiemelkedő eredményeket elérő tanulók jutalmazására is sor került.

A ballagó diákok a képzőművészeti tevékenységükért, tanulmányi, közösségi munkájukért, az iskola kulturális rendezvényein való szereplésért vehettek át jutalmakat. Azokat a szülőket is köszöntöttük, akik az évek során lelkiismeretes, odaadó munkájukkal segítették az intézményben folyó oktató-nevelő munkát. Ünnepségünk zárásaként Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek című dalát hallgathattuk meg  Bali Dorottya 11. B osztályos tanuló előadásában.

Az ünneplők körében nagy sikert aratott, amikor végzős gimnazistáink a szabadságvágyukat és feltörekvő vágyaikat jelképező lufikat a műsor végén a magasba engedték.   Ballagó gimnazistáink énekszóval vonultak el osztálytermükbe.

 

A műsorközlő Védi Kata 11. A osztályos tanuló volt.

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Adys sikerek az Országos Úszás Diákolimpia döntőjén

Szentes városa adott otthont a 2026. évi országos úszás diákolimpia döntőjének, ahol iskolánkat két tanuló képviselte. Petánovics Petra, a 3.b osztály ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Érettségi témakörök 2026

2026-os tételcímek magyar nyelv és irodalom 12.a A szóbeli érettségi vizsga témakörei (4) 12.A Angol-nyelv-erettsegi-temakorok-2025-26 (1) Biológia_érettségi_témakörök_honlapra_2025-2026 Digitalis_kultura_szobeli_erettsegi_temakorok_2026 Élő idegen nyelv érettségi témakörök Érettségi 2026. Irodalom ... bővebben
további hírek