keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

150 éves az Ady iskola – Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én.

Az ünnepségen részt vett és köszöntötte a megjelenteket Czigány László az iskola főigazgatója, majd Vigh László országgyűlési képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. Őt követően Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, iskolánk egykori diákja idézte fel az alma materhez kapcsolódó emlékeit. Végezetül Kajári Attila a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója szólt a közönséghez.

Műsorszámok:

  1. Donászi Magda: Ma szívünk ünnepel című köszöntőjét az 1.c osztályos kisdiákok – Latky Sára, Ebedli Luca, Szoldatic Leon és Magna Regina – adták elő.
  2. A kis bice-bóca című színjátékot a 4.b osztályosok jelenítették meg (az előadás Móra Ferenc műve alapján készült).
  3. Aram Kachaturjan Masquerade balettjének zenei alapjára az 5.a osztályosok keringőztek.
  4. Társastánc óra az Ady iskolában című produkcióval a 7. évfolyamos lányok léptek a színpadra.
  5. Iskolánk növendékei Simon Dávid és Kuzma Panna Laura magyar bajnoki győztes táncukkal szerepeltek. A produkció címe: Sorry.
  6. Az egyik legrégebbi népballadánkat, Kádár Kata történetét a 4. c osztály tanulói adták elő Hertelendy Attila színművész rendezésében.
  7. Kósa Ruben (iskolánk egykori diákja), a Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője és Kósa-Kemes Laura néptáncát láttuk.
  8. Fényes Szabolcs – Mihály István: Mindig az a perc című dalát Krecsár Bianka 11.a osztályos gimnazista énekelte.
  9. Ady Endre: Párisban járt az ősz című versét Simán Malvin 12.a osztályos tanuló szavalta.
  10. Iskolánk kis- és nagykórusaiból álló egyesített kórus Gellért Réka tanárnő vezénylésével Vois sur son chemin… (Látod-e az útját…) című Bruno Coulais szerzeményét énekelte.
  11. Zászlóavatás: a zászló behozatalt követően Czigány László főigazgató mutatta be és méltatta az iskolazászlót, majd Simán Malvin előadásában Kosztolányi Dezső Zászlóavatás című verse következett.
  12. Az ünnepi gálát az egyesített kórus előadásában Selmeczi György: Millenniumi óra című kórusműve zárta. Vezényelt Gellért Réka, zongorán kísért Tóth László.

Műsorközlők: Merth Babett és Szényi Dorka.

 

Képek: https://zalaegerszeg.hu/galeriak/150-eves-az-ady-iskola-muveszeti-gala/

2026 június 30 - kedd
Nemzeti Összetartozás Napja

Iskolánk, a mai napon, a Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezett az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum tragédiájáról. A magyarság területi egységét ... bővebben

2026 június 26 - péntek
Németh János emlékére

Fájó szívvel, mély tisztelettel és szeretettel emlékezünk Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikusművészre, akinek élete és munkássága elválaszthatatlanul összefonódott az ... bővebben

2026 június 24 - szerda
Nyolcadikosaink ballagása

2026. június 19-én ünnepélyes keretek között búcsúztattuk el iskolánk három nyolcadik osztályának tanulóit. A 8.a osztály osztályfőnöke Fehér Anette, a ... bővebben

2026 június 24 - szerda
Nyári ügyeleti napok

Tisztelt Szülők és kedves Diákok! Az át nem vett bizonyítványokat augusztus 19 - éig, az ügyeleti napokon lehet átvenni a titkárságon! Köszönjük! ... bővebben

2026 június 23 - kedd
HUHR/2401/4.2/068/P1 BIKE CROSS projekt

HUHR/2401/4.2/068/P1 BIKE CROSS Az Interreg VI-A Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a HUHR/2401/4.2/068/P1 „BIKE CROSS” elnevezésű projekt az Európai Unió és ... bővebben
további hírek