keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Zenei világnap 2017

„A zene végtelenül egyszerű, s benne él mindennapjainkban. Hallgatod vagy éppen te énekeled, mindenütt jelen van. Televízióban, rádióban, vagy a természet hangjaiban. Koncerten, otthon vagy csak az iskolában, egyedül vagy közösen, de mindig körülvesz. Hogy közülük melyiket engeded közel magadhoz, csak rajtad múlik!  Válogass a neked tetszők között! Figyelj a zenére! Hiszen mindig mond valamit. Neked! Csak Neked! Hiszen Rólad is szól!”

A zene minden nap ünnep, szívet melengető. Ha hallgatom, ünnepel a lelkem. De a világon egyszerre csak egy napon emlékezünk meg róla, október elsején. Jehudi Menuhin hegedűművésznek köszönhetően e napon a zenét ünnepli a világ. Hogy mivel? Természetesen zenével.

Iskolánk ének-zene tagozatosai 35 éve teszik ezt minden tanévben. Idén a műsorra október 2-án, hétfőn került sor az intézmény aulájában. Szó esett a zene által bennünk kialakuló érzésekről, idézetek, vers és természetesen dalok, zeneművek hangzottak el. Iskolánk két kórusa egy-egy dalt külön is énekelt, majd a műsor végén együtt szólaltatta meg a Valahol Európában c. musical ismert részletét, A zene az kell csodálatos dallamát. Felemelő érzés volt közel 150 gyermek előadásában hallani!

Az összeállításban közreműködött a kicsinyek kórusa Petróczi Gellért Réka tanárnő vezetésével, a nagykórus Perlakiné Vigh Valéria tanárnő vezényletével. További szereplők voltak: vers – Németh Anna 7.a, furulya  – Tráj Jázmin 8. c, Pacsirták Énekegyüttes 10.B, ének – Kunvári Lizett 7.c, Bali Dorottya 10.B, fuvola  – Molnár Klementina, 7.c osztályos tanuló. Az ünnepi műsor összekötő szövegeit 7. és 8. c-s diákok mondták el.

A megemlékezést Perlakiné Vigh Valéria készítette.

„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene! Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.” (Kodály Zoltán)

 

 

                                                                            Perlakiné Vigh Valéria

2025 április 16 - szerda
Volt egyszer egy Vadnyugat - városi középiskolai vetélkedő

Volt egyszer egy Vadnyugat címen került megrendezésre április 11-én a Vá-rosi Diákvetélkedő. Az Ady Diákönkormányzata számára ez a rendezvény a ... bővebben

2025 április 16 - szerda
Előadás a felelős kutyatartásról

2025. április 15-én iskolánk 9. b osztályba látogatott el Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója Elza nevű kutyájával, hogy ... bővebben

2025 április 15 - kedd
Kellemes Húsvéti ünnepeket!

Az Ady iskola munkatársai és a magam nevében kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! Czigány László főigazgató ... bővebben

2025 április 15 - kedd
NYÁRI TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉG! Bringás Vándortábor

Tisztelt Szülők és Kedves Diákok! NYÁRI TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉG! 7 nap, 6 éjszaka: Kaland, Kihívás Két keréken! Felső tagozatos és gimnazista tanulók részére Bringás Vándortábor ... bővebben

2025 április 15 - kedd
„Játék a biztonságért” – Győzött az ADY

2025. április 10-én a zalaegerszegi Fiatalok hete rendezvénysorozat keretében iskolánk 9. b osztályos csapata a „Játék a biztonságért” címmel megrendezett ... bővebben
további hírek