keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Új kiadvány az Adyból – Németh János kerámiái ihlették a gyerekek alkotásait.

Zalaegerszeg Az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola sikeres tehetséggondozó pályázatának köszönhetően jelenhetett meg az intézmény legújabb kiadványa, Mesék a kemencéből címmel, Németh János Kossuth-díjas keramikusművész alkotásait dolgozva fel a gyerekek látásmódján keresztül. A füzetben alsó tagozatos diákok meséi olvashatók, melyeket a keramikus egy-egy műve ihletett, a nagyobbak pedig képregények segítségével képzelték el a fazekasság munkafolyamatait. A kiadványt tegnap a művész jelenlétében mutatták be az iskola udvarán.

Az Ady-iskola már több, a Mesék a kemencéből című kiadványhoz hasonló füzettel gazdagította Zalaegerszeget, hiszen városismereti, közlekedési tudnivalókat is közel hozott ily módon az itt lakókhoz. Németh János jellegzetes stílusú, főleg állatmotívumokra épülő szobrai a képeskönyvön kívül bábjátékot és installációt is inspiráltak, ehhez a gyerekeket a vizuális tagozat tanárai (Nagy Szilvia programvezető, Borsos Andrea, Tóth Norbert, Némethné Balogh Ildikó és Szommer Judit) segítették.

A bemutatón Németh János saját képzőművészeti tanulmányairól mesélt, felidézve azt a mestereitől hallott intelmet, hogy a szobor, az alkotás mindig több, mint a valóságos tárgy. Javasolta az alkotó gyerekeknek: adjanak többletjelentést a tárgyaknak, az érzelmi, lelki tartalmakat ragadják meg. A munkában részt vevő diákok jutalmat kaptak.

 

Fotó: Katona Tibor

Forrás: https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/uj-kiadvany-az-adybol-5313950/

 

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek