keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Új iskolacímer ékesíti az Adyt

Iskolánk fennállásának 150. évfordulójának tiszteletére tűzzománcból készített új címer fogadja az Adyba érkezőket.
Címerünk sötétkék és fehér színeiben – a polgári leányiskola hagyományos színeiben – örökségünk éled újra. A középpontban a jól ismert Adys védjegyünk látható, ami egyszerre idézi iskolánk névadóját, Ady Endrét, a nyitott könyv pedig küldetésünket, a tanítást és a tanulást.
A címer több, mint egy tárgy. Több, mint színek és formák együttese.
A címer ott lesz minden fontos pillanatunkban. Ünnepségeinken, megemlékezéseinken és ballagásokon. Ott lesz velünk, amikor örülünk, és akkor is, mikor elcsendesedünk.
Ez a fogad minket reggelente, ez látja, amint hazamegyünk.
Ez a címer legyen mindig emlékeztetője annak, hova tartozunk – és hogy együtt mire vagyunk képesek.
Ha én címer volnék azt mondanám Ady Endre szavaival:
„Vágyak és ifjú hitek hordozója” vagyok „lányok és ifjak szívei védenek”, ezért „ifjú szívekben élek s mindig tovább”.
Isten éltesse az immáron új címerrel büszkélkedő Ady iskolát.
A címer alkotásában részt vettek Nagy Szilvia tanárnő vezetésével:

Tervezés:
4.b osztály: Balázs Vivien
6.b osztály: Bödör Dominika, Császár Laura, Kis-Kádi Fanni, Kóbor Kamilla, Pintér Attila, Salamon Luca, Szili Laura
7.b osztály: Csúvár Kata, Hoffmann Brigitta, Kereder Sára, Németh Liliána
8.c osztály: Csizmazia Csenge, Detrich Botond
Munkájuk elismeréseként mindannyian oklevéllel és rajzeszközzel gazdagodtak.
Az ünnepélyen verset mondott Horváth Luca 9.b és Válics Lili 4.a osztályos tanuló. Az énekkar Gellért Réka tanárnő vezetésével Selmeczi György: Millenniumi óda című művét adta elő.
Köszöntőt mondott Nagy Szilvia tanárnő és Czigány László főigazgató.

 

 

IMG_20250618_084145
IMG_20250618_082741
IMG_20250618_082403
IMG_20250618_082335
IMG_20250618_082207
IMG_20250618_082042

2026 augusztus 26 - szerda
Tanévnyitó ünnepség

... bővebben

2026 augusztus 10 - hétfő
Tankönyvosztás 2026!

... bővebben

2026 július 27 - hétfő
Mély fájdalommal búcsúzunk

... bővebben

2026 június 30 - kedd
Nemzeti Összetartozás Napja

Iskolánk, a mai napon, a Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezett az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum tragédiájáról. A magyarság területi egységét ... bővebben
további hírek