keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Tudományos diákkonferencia ötödször a zalaegerszegi Ady iskolában – Önemésztő sejtek, fenntartható fejlődés, csillagászat

Hat történelmi, öt természettudományos konferencia, harmincnál több előadás, kiadványok, továbbtanuló diákok. Ez a rövid mérlege az Ady-iskola Izsák Imre Képzőtársaság Alapítványa által szervezett programoknak.

MOZSÁR ESZTER

Élet a Vénuszon címmel tartotta az első előadást a zalaegerszegi Zrínyi gimnázium 11. osztályos tanulója, Horváth Zsóka, aki egyúttal a VEGA Csillagászati Egyesület tagja.

– Bizonyára sokunkat érdekel, hogy a Földön kívül találhatunk-e más életformákat. Számtalan kutatási anyagot, cikket néztem át. Mindenképpen csillagászattal vagy fizikával szeretnék foglalkozni, s a konferenciára való felkészülés a továbbtanulás tekintetében is nagyon hasznos volt számomra – mondta.

A Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból érkezett Balatoni Bori, aki Megeszem magam! – Az eukarióta sejtek szuperképessége című tudományos munkáját ismertette.

– Idén részt vettem e témában egy, az ELTE-n folyó tudományos kutatásban. Az orvostudományban is fontos sejtes önemésztésről írtam, amit nagyon érdekesnek találtam. Biológus kutató szeretnék lenni, a sejtbiológiai és a genetika rendkívül felkeltette az érdeklődésemet.

A zalaegerszegi Novák Márton a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki karára jár, a Zrínyi gimnázium egykori diákja többször volt földrajz OKTV-s döntős.

– A fenntartható fejlődés témakörét választottam, az a célom, hogy minél több ember figyelmét felhívjam erre a fontos kérdésre. Ezenkívül az egyetemi tanulmányaimban is szeretném felhasználni a kutatási információkat.

A ZSZC Keszthelyi Közgazdasági Technikumából érkezett Kutasy Kamilla, aki GPS-szel a Kéktúrán címmel tartott előadást. Az ugyancsak keszthelyi Nagy Bendegúz (Vajda János Gimnázium) pedig kettő tudományos munkával készült, amelyekben a feketefenyőket vizsgálta és az egyszerű gyepvizsgálatokról értekezett.

A konferenciára tanáraik ajánlása alapján jelentkezhetnek a diákok. Az eddigi bemutatkozások négy kiadványban jelentek meg.

Kiemelt partnerük a TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület. A részvevőket Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója, a Mathias Corvinus Collegium Zalaegerszegi Képzési Központjának vezetője, Dr. Sali Zsófia, valamint a szervező alapítvány nevében Nemes Erika és Dúcz Mihály köszöntötték.

A tudományos diákkonferencia résztvevői: hátul Novák Márton és Nagy Bendegúz, elöl Kutasy Kamilla, Horváth Zsóka és Balatoni Bori

Fotós: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek