keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Tehetség Fórum a zalaegerszegi Ady iskolában

2016. március 31-én Zalaegerszegen került sor a Tehetség Fórum újabb rendezvényére.

Az ünnepélyes megnyitónak a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem adott otthont. A megjelenteket Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Téglásy Kristóf, a Család, Ifjúsági- és Népesedéspolitikai Intézet Ifjúsági igazgatója és Czigány László, az Ady iskola igazgatója köszöntötte.

A Fórum az Ady iskola művészeti tagozatos tanulóinak nívós műsorával folytatódott, majd Rudolf Péter Kossuth – és Jászai Mari- díjas színművész osztotta meg velünk gondolatait.

A Zsinagóga színpadán ezt követően több helyi iskola diákjainak előadásával folytatódott a program.

Az Ady iskola aulájában a „Rejtett értékeink” című képzőművészeti kiállításon az iskola egykori és mai művésztanárai, valamint a város más iskoláiból érkezett diákok is bemutatták alkotásaikat.

Az iskola képzőművészeti műhelyeiben tűzzománc és sokszorosító grafikai foglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők.

A rendezvényen pedagógusok is bemutatták jó gyakorlataikat. 

A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósult Tehetség Fórum elérte célját, hiszen ez a rendezvény is segítette azt, hogy a tehetséges gyermekek, fiatalok és felkészítő tanáraik bemutathassák munkájukat, eredményeiket.

(Sajtómegjelenés: Zalai Hírlap, 2016. április 1. péntek (72. évfolyam, 76. szám) „Soha ne ijedjenek meg!” címen, www. zaol.hu)

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek