keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Tanévnyitó ünnepély 2017

"Szép szót, ha oktatnak!

Lelket, ha mesélnek!"

(Fehér Ferenc: Útravaló- részlet)

 

Véget ért a nyári szünet, a tanévnyitó ünnepély előtt a Millenniumi óda hangjaira gyülekezett a diákság.

 Megérkeztek vendégeink: Vigh László, országgyűlési képviselő úr és Dékány Endre, önkormányzati képviselő úr.

A Himnusz közös eléneklése és a két elsős kisdiák: Czigány Hanga és Kölkedi Júlia versmondása után Vigh László képviselő úr szólt az egybegyűltekhez.

Németh Anna Rebeka 7.a osztályos tanuló Fehér Ferenc versét mondta el, majd Dékány Endre képviselő úr osztotta meg tanévkezdő gondolatait az iskola közösségével.

A kiskórus népdalfeldolgozást énekelt.

Czigány László igazgató úr értékelte az előző tanévet, beszámolt az iskolában folyó sokszínű munkáról, eredményeinkről.  Köszöntötte az iskolánkba érkezett kis elsősöket és a gimnáziumi tagozat kilencedikes tanulóit.

Az igazgató úr szavai után a kiskórus Balázs Árpád A mi iskolánkban című művével zárta az ünnepséget.

 Kiss Csenge, 8.a osztályos tanuló -az ünnepség műsorközlője-  jó hangulatú tanévet, eredményes tanulást kívánt valamennyi adys diáknak.

 

 

 

 

2023 szeptember 21 - csütörtök
Gébárt 2023 címmel nyílt kiállítás az Ady-iskolában

Az intézmény diákjainak alkotásai tekinthetők meg . A tárlat anyaga múlt héten, a zalaegerszegi táborban készült, ahol a művészeti képzés elsősei ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Az Ady-iskola vizuális tagozatának elsőévesei egy hétig Gébártra jártak "iskolába"

Sokéves hagyományra tekint vissza az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola történetében a vizuális tagozatos kisgimnazisták szabadtéri ... bővebben

2023 szeptember 20 - szerda
Tanulmányi sikerek az alsó tagozaton

A Tudásbajnokság mára az ország egyik legnagyobb és legrangosabb levelezős tanulmányi versenyévé vált. Diákjaink a tavalyi tanévben is nagyon szép ... bővebben

2023 szeptember 05 - kedd
Napközis Erzsébet-tábor az Ady iskolában

Augusztus végén már harmadik alkalommal vettem részt az iskolánkban szervezett Erzsébet- táborban, ahol osztálytársaimmal együtt tölthettem egy élményekben gazdag hetet. ... bővebben

2023 szeptember 04 - hétfő
Tanévnyitó 2023

„…hisszük, hogy friss szorgalmunk arany gyümölcsöt érlel maradék nyári tűzből, maradék nyári hévvel.” 2023. augusztus 31-én tartottuk iskolánk tanévnyitó ünnepélyét, amelyet Vilman Benedek és ... bővebben
további hírek