keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Szülői összefogással szépül az Ady-iskola kerítése

2023. szeptember 24. vasárnap, 18:01
ZalaMédia
Címkék: Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI, Felújítás
A szülők összefogásával kezdődött el a zalaegerszegi Ady-iskola kerítésének felújítása, melyre már valóban ráfért egy szépítő beavatkozás.

Az iskola Szülői Munkaközösségének vezetője, Kutak Zsuzsanna lapunknak elmondta, hogy az elmúlt években már sokszor szerepet vállaltak hasonló munkákban. Közösségi összefogással több tanterem megújult, de az intézmény udvarára is mindig odafigyelnek. A kerítés felújítása, átfestése már két éve napirenden van, ám sok nehezítő körülmény miatt csak most indulhatott el a munka, melyet természetesen az iskola vezetése is támogat.

Az új színt Borsos Andrea reklámgrafikus (az Ady-iskola tanára) javaslatára kevertették ki. A kerítés előkészítését – csiszolás és alapozás – az intézmény karbantartói előzetesen elvégezték, így a szülőknek már „csak” ecsetet kellett ragadniuk. A festéket az iskola állta, Czigány László igazgató pedig szintén kivette részét a munkából, és péntek délután csatlakozott a jókedvű szülői csapathoz.

Kutak Zsuzsanna hozzátette: a hétvégi esős idő miatt valószínűleg csúszik néhány napot a felújítás, de örülnek, hogy elkezdődhetett a munka. Összesen körülbelül 15-20 szülő részvételére számítanak. Remélik, hogy pár nap múlva már a megszépült kerítés fogadhatja az iskolába érkező gyerekeket és felnőtteket, illetve mindazokat, akik erre közlekednek. Annál is inkább, mert úgy érzik, hogy a megújuló belvároshoz egy megszépülő kerítésre is szükség van.

Forrás:
https://www.zalamedia.hu/vezeto-hirek/kozelet/szuloi-osszefogassal-szepul-az-ady-iskola-keritese

 

 

20230922_143009
20230922_142959
20230922_142954
20230922_142947
20230922_142944
20230922_142937
20230922_135429
20230922_135428
20230922_135417
20230922_135413
20230922_135410
20230922_135403
20230922_135359
20230922_135328
20230922_135323
20230922_135321
20230922_135319
20230922_135313
20230922_135309
20230922_135307
20230922_135301
20230922_135254
20230922_135250
20230922_135208
20230922_135206
20230922_135200
20230922_135156
20230922_135145
20230922_135133
20230922_135130
kerites1
kerites2

2025 május 16 - péntek
A budapesti osztálykirándulás

Már régóta tervezgettük és vártuk az osztálykirándulást. Együtt döntöttünk a programokról és az úticélról, idén Budapestre esett a választás. A kirándulás ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Egy portré útja a Kensington- palotáig

A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Technikum, Általános Iskola és Óvoda a Brit Napok keretein belül országos rajzpályázatot hirdetett. ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Büszkék vagyunk!

Horváth Luca, iskolánk 9. b osztályos tanulója első helyezést ért el a Zala vármegyei angol nyelvi versenyen, amelyet a 9-10. ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Irány Eger, a XXXIII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny országos döntője!

2025. április 11- én került megrendezésre a Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny vármegyei döntője. A II. témakörcsoportban Koronczai Eszter Lilla, iskolánk ... bővebben

2025 május 12 - hétfő
" Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?"

A Zala-Müllex Kft. és a Zalaegerszegi Alsóerdei Sport- és Élménypark Kft. környezetvédelmi vetélkedőt rendezett a a Föld napja alkalmából, 2025. ... bővebben
további hírek