keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Színházi bemutató az Adyban a város óvodásainak

November végén a zord idő ellenére jó pár kis óvodás kerekedett fel, hogy ismét közönsége lehessen iskolai bemutatóinknak. Az adys színjátszók és zenés színház szakkörösök immár hagyománnyá vált előadásait november 30-án és december 1-jén közel 300 kis ovis tekintette meg.

A nagy népszerűségnek örvendő alkalmakon Gerencsérné Pungor Zsuzsanna és Gellért Réka csoportjai szerepeltek. Idén a 3-4.- es rajz és tánc tagozatosok  A hattyúfeleség c. mesét adták elő.

Ezt követte két mese, A csillagszemű juhász és Az okos lány, melyek a hétköznapi ember kitartásáról és leleményességéről szóltak a 3- 5.-es komplex és ének tagozatosok előadásában.

A 3-as komplex tagozatosok – Gombos Zsófia tanárnő irányításával- gyönyörű dekorációt készítettek színházi bemutatójukhoz. Az előadást záró fergeteges néptáncfinálét Fábián Márta tanította be. 

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Adys sikerek az Országos Úszás Diákolimpia döntőjén

Szentes városa adott otthont a 2026. évi országos úszás diákolimpia döntőjének, ahol iskolánkat két tanuló képviselte. Petánovics Petra, a 3.b osztály ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Érettségi témakörök 2026

2026-os tételcímek magyar nyelv és irodalom 12.a A szóbeli érettségi vizsga témakörei (4) 12.A Angol-nyelv-erettsegi-temakorok-2025-26 (1) Biológia_érettségi_témakörök_honlapra_2025-2026 Digitalis_kultura_szobeli_erettsegi_temakorok_2026 Élő idegen nyelv érettségi témakörök Érettségi 2026. Irodalom ... bővebben
további hírek