keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Szalagavató 2022

Iskolánk végzős gimnazistái hónapok óta izgatottan várták a november 25-i szalagavatót.

Ünnepélyes bevonulásuk után megkezdődött az őket köszöntő műsor.

Énekkarunk Gellért Réka tanárnő irányításával adott elő egy szép dalt, majd az első irodalmi blokkban Rainer Maria Rilke és Simon István verseit tolmácsolta Czupók Fruzsina 12. A és Kovács Viktor 12. B osztályos tanuló. Jordán Kamilla, a 9. Ny1 osztály diákja klasszikus gitáron játszott. Ezt követően Phil Bosmans gondolatait közvetítette Szabó Kitti 9. Ny1, Bakó Hedvig és Szalai Anna 10. B osztályos tanuló. Salamon Zóra (10. B) pedig művészi fuvolajátékával örvendeztetett meg bennünket- s ezzel le is zárult a műsor első része, melyet Dömötörfi Nóra tanárnő állított össze.

Az igazgató úr beszédét az est legünnepélyesebb része követte: maga a szalagtűzés.

Először az igazgató úr szalagját tűzték fel az osztályok képviselői, majd a 12. A osztály osztályfőnöke, Monok Balázs tanár úr és a 12. B osztályfőnöke, Gécsek Andrásné tanárnő tűzte fel az érettségire készülő diákok szép szalagjait.

Iskolánk hagyományainak megfelelően egy-egy csokrot nyújtva át köszönték meg az osztályok osztályfőnökeiknek a sok gondoskodást, törődést, lankadatlan szeretetet. Nem feledkeztek meg a szülők köszöntéséről sem: nekik egy-egy szál virágot nyújtottak át a gyermekek.

A levonulás után megtekinthettük az osztályok eddig készített közös fotóit, videóit, majd a gyönyörű táncok következtek. A 12. A osztály Cseh Richárd, a 12. B osztály Mikita Lilla koreográfiája szerint mutatta be csodálatos keringőjét.

A felejthetetlen produkciók után pezsgős koccintással zárult az este.

12.A  galéria:

https://photos.app.goo.gl/EMFr9Wspuwzzexp56

12.B galéria:

https://photos.app.goo.gl/EMFr9Wspuwzzexp56

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Adys sikerek az Országos Úszás Diákolimpia döntőjén

Szentes városa adott otthont a 2026. évi országos úszás diákolimpia döntőjének, ahol iskolánkat két tanuló képviselte. Petánovics Petra, a 3.b osztály ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Érettségi témakörök 2026

2026-os tételcímek magyar nyelv és irodalom 12.a A szóbeli érettségi vizsga témakörei (4) 12.A Angol-nyelv-erettsegi-temakorok-2025-26 (1) Biológia_érettségi_témakörök_honlapra_2025-2026 Digitalis_kultura_szobeli_erettsegi_temakorok_2026 Élő idegen nyelv érettségi témakörök Érettségi 2026. Irodalom ... bővebben
további hírek