keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Rendkívüli történelemóra a levéltárban

Klári néni (Molnár Andrásné történelemtanár) rendkívüli levéltári történelemórát szervezett 2025. március 10-én a 6. b osztály történelem szakkörösei számára. Dr. Kulcsár Bálint főlevéltáros interaktív foglalkozást tartott nekünk a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárában. Elmagyarázta, milyen kutatómunka folyik a levéltárban, mi a levéltárosok feladata. Bemutatta a családfakutatás főbb mozzanatait, sőt még az ő családfáját is megtekinthettük. Az Ady Iskola jogelődje, az egykori Polgári Leányiskola 1., 2., 3. és 4. osztályának eredeti anyakönyveit is megcsodálhattuk. Abban az időben szép kalligrafikus betűkkel írtak, némelyik szót alig tudtuk elolvasni. Akkoriban az egyes volt a legjobb osztályzat, és a diákok nem angol nyelvet, hanem németet tanultak. Az is érdekes volt, hogy a tanulók anyakönyvébe azt is beírták, be vannak-e oltva a betegségek ellen. A foglalkozáson nekem az tetszett a legjobban, amikor egy adott történelmi forrásról el kellett dönteni, hogy az a levéltárban, a könyvtárban vagy a múzeumban található-e. Alig várom már, hogy legközelebb is eljuthassak ilyen izgalmas helyre.
Kis-Kádi Fanni
6. b osztályos tanuló

 

Galéria megtekintéséhez kérem kattintson az alábbi linkre:
https://photos.app.goo.gl/fnnvM4e1XrUpzbeA6

2026 szeptember 07 - hétfő
Köszönet

Ezúton szeretném megköszönni a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola közössége nevében a tavalyi évben nyújtott ... bővebben

2026 augusztus 26 - szerda
Tanévnyitó ünnepség

... bővebben

2026 augusztus 10 - hétfő
Tankönyvosztás 2026!

... bővebben
további hírek