keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Óvodás nyílt nap

2022. február 17-én délelőtt iskolabemutató program zajlott a leendő kisiskolások és szüleik részére. Az érdeklődők tájékoztatást kaptak az iskolánkban működő tagozatok munkájáról, eredményeiről. A programot iskolánk igazgatójának, Czigány Lászlónak beszéde nyitotta meg, aki kitért a szakmai munka eredményességére, illetve általános tájékoztatást adott arról, miért érdemes az Ady iskolában tanulni. Ezt követően mutatkoztak be egy- egy produkcióval a tagozatok. A kis ovisok kíváncsian nézték a 4.c osztály Békakirályfi c. előadását és a 3.c osztály által előadott Galgamácsai lakodalmas c. műsort, melyeket Gellért Réka tanárnő tanított be, és a zenés színjátszó tagozat munkájából adtak ízelítőt. A tánc tagozat bemutatkozásaként „Etűd A hattyúk tava zenéjére”c. táncos előadást tekinthették meg vendégeink, mely Tornyos Ervin és a 3.a osztály munkáját dicséri. A vizuális tagozat által meghirdetett ovis rajzpályázat díjainak átadása után néptáncbemutató zárta a programot „ A gyereknek sok a dolga” címmel. A népi játékot Gellén – Szabó Edina tanárnő tanította be. A program végén a szülők és gyerekek a rajz tagozatos diákok kiállítását tekinthették meg.
Február 21-én, hétfőn, online szülői fórumon folytatódott beiskolázási programunk, ahol a leendő 1. osztályos tanító nénik válaszoltak az érdeklődő szülők kérdéseire. Köszönjük megtisztelő bizalmukat! Reméljük sikerült iskolánk értékeit széleskörűen bemutatnunk, és minél több kis ovissal találkozunk szeptemberben már elsősként!

 

IMG_1016
IMG_1015
IMG_1012
IMG_1011
IMG_1010
IMG_1163
IMG_1150
IMG_1148
IMG_1108
IMG_1098
IMG_1071
IMG_1070
IMG_1060
IMG_1057
IMG_1056

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek