keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Őszi túra 6.a, 6.c Mozgás a szabadban

Játék a szabadban

 

 

Az őszi túra első kijelölt napját elmosta az eső, így nem kis izgalommal vártuk a következő pénteket. Szokásunkhoz híven a 6.c osztállyal szerveztünk közös programot, számháborúzni, játszani indultunk a Május 1. ligetbe.

A számháború legfontosabb kellékét, a számát mindenki előre elkészítette.

A ligetbe érve a két osztály elhelyezkedett a padokon, kis tízóraizás és beszélgetés után elkezdődött a játék.

A szabályokat Debi ismertette, majd Ildikó néni kijelölte a csapatok helyét, és elhelyeztük a megszerzendő tárgyakat is. Az első játék kicsit sokáig tartott, mert mindenki a számát féltette, de a 2. és a 3. már gyorsabban lezajlott, mert bátrabban előrelopakodtunk, hogy le tudjuk olvasni az ellenfelek számát. A 6.c-sek győztek a számháborúban. Mókás volt, sokat nevettünk.

A következő a kincskereső játék volt. A tanáraink a zöld fűbe, a bokrok ágai közé elrejtettek 16 zöldes színű matricacsomagot, ezeket kellett megkeresnünk.  Sokat szaladgáltunk, mire előkerültek a kincsek: a lelógó faágak közül, az avarból, sőt egy a lépcsőfok mellől is. A verseny döntetlen eredménnyel zárult, és mindenki matricákkal gazdagodott, mert a csomagokat és az állatos matricákat is megkaptuk emlékül.

A sok szaladgálás után az osztályok csapatokat alkottak, nevet választottak maguknak.  Bea néni a környezetvédelemről szóló rejtvényeket állított össze nekünk. Legalább negyed óráig törtük a fejünket, de sikerült megoldanunk a feladatot. A két osztály egy-egy csapata azonos pontszámmal lett első helyezett ebben a feladatban.

Sajnos gyorsan eltelt a délelőtt, s indultunk vissza az iskolába. Reméljük, sokszor lesz még ilyen csodás napunk!

 

          

 A 6.a és 6.c osztály nevében: Horváth Mónika, Takács Henrietta, Marton Lora, Zwickl Karina, Simon Anna Sára és Biri Márk

   

2025 május 16 - péntek
A budapesti osztálykirándulás

Már régóta tervezgettük és vártuk az osztálykirándulást. Együtt döntöttünk a programokról és az úticélról, idén Budapestre esett a választás. A kirándulás ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Egy portré útja a Kensington- palotáig

A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Technikum, Általános Iskola és Óvoda a Brit Napok keretein belül országos rajzpályázatot hirdetett. ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Büszkék vagyunk!

Horváth Luca, iskolánk 9. b osztályos tanulója első helyezést ért el a Zala vármegyei angol nyelvi versenyen, amelyet a 9-10. ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Irány Eger, a XXXIII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny országos döntője!

2025. április 11- én került megrendezésre a Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny vármegyei döntője. A II. témakörcsoportban Koronczai Eszter Lilla, iskolánk ... bővebben

2025 május 12 - hétfő
" Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?"

A Zala-Müllex Kft. és a Zalaegerszegi Alsóerdei Sport- és Élménypark Kft. környezetvédelmi vetélkedőt rendezett a a Föld napja alkalmából, 2025. ... bővebben
további hírek