keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Országos népdalverseny

Iskolánkban több népdalcsoport és szólista kapott kiemelt arany minősítést a megyei versenyen. Közülük a gimnazista Pacsirták énekegyüttes kapta meg a jogot, hogy képviselheti iskolánkat a „Tiszán innen, Dunán túl” népdalverseny országos fordulóján Budapesten. Az eseményre 2017. május 20-án került sor. A versenyt a Budapesti Marczibányi Téri Kodály Zoltán ének-zene tagozatos iskola épületében tartották. Az ünnepélyes megnyitón több száz dalos együtt énekelte el a „Tiszán innen” és az „Által mennék” kezdetű dalokat népi zenekari kísérettel. Ezt követően csoportokban folytatódott a verseny. A Pacsirták nagyszerűen énekeltek, ezt a zsűri arany minősítéssel jutalmazta. Különösen nagy öröm volt a zsűritagok – Maczkó Mária, Bodza Klára, Sebestyénné Farkas Ilona – dicsérő és elismerő szavait hallgatni az eredményhirdetés után.

A Pacsirták a versenyt megelőző héten, május 12-én közel háromnegyed órás műsort adott a zalaegerszegi evangélikus templomban a Zugyel Kornél tiszteletes által szervezett zenés áhítat soron következő eseményén. A többségében zalai népdalokból álló, színvonalas műsorról a média is beszámolt.

A Pacsirták énekegyüttes tagjai: Bali Dorottya, Horváth Virág Dorina, Laub Lilla, Petánovics Nóra, Pető Eszter és Simon Eszter 9.B osztályos diákok. Felkészítő tanáruk Perlakiné Vigh Valéria.

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek