keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Országos Kodály Műveltségi Vetélkedő Zalaegerszegen

Zalaegerszegen az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont az országosan meghirdetett Kodály vetélkedő városi fordulójának, melyet március 28-án rendeztek meg. A verseny helyi szervezője, Perlakiné Vigh Valéria bemutatta a zsűrit, majd az intézmény két csoportja, az 5. osztályos Dalos Madárkák és a gimnazista Pacsirták előadásában zalai gyűjtésű népdalok hangzottak el. Nagy izgalomban kezdődött el a verseny, ahol három csapat mérte össze tudását, felkészültségét. Az Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola Liszt Ferenc Tagiskolája, a Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola és a házigazda Ady iskola diákjai mindvégig kiegyenlítetten versengtek. Felkészítők és gyerekek együtt izgultak a szerezhető pontokért. Az archív képek, melyek a háttérben voltak láthatóak, segítséget nyújtottak a válaszadásban. A hosszú vetélkedést nagy szeretettel vezette, és sok-sok élményének elmesélésével tette színessé és felejthetetlenné Varga Károly Tanár Úr. Mindnyájan sok új ismerettel lettünk gazdagabbak. A műveltségi versenyt az Ady iskolások nyerték. Köszönjük a lehetőséget, hogy színvonalas verseny részesei lehettünk!

Az eseményről a Zalai Hírlap tudósításában is olvashatnak. http://zaol.hu/hirek/kodaly-emlekev-zalaegerszeg-iskola-1826659

2023 október 03 - kedd
Megszépült a könyvtárunk

Iskolánk nagy alapítványa, ,,A Tanulókért és Az Iskoláért Ady Alapítvány" támogatásával és hozzájárulásával az idei tanévre megszépültek könyvtárunk puffjai, amit ... bővebben

2023 szeptember 25 - hétfő
Szülői összefogással szépül az Ady-iskola kerítése

2023. szeptember 24. vasárnap, 18:01 ZalaMédia Címkék: Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI, Felújítás A szülők összefogásával kezdődött el a zalaegerszegi Ady-iskola ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Gébárt 2023 címmel nyílt kiállítás az Ady-iskolában

Az intézmény diákjainak alkotásai tekinthetők meg . A tárlat anyaga múlt héten, a zalaegerszegi táborban készült, ahol a művészeti képzés elsősei ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Az Ady-iskola vizuális tagozatának elsőévesei egy hétig Gébártra jártak "iskolába"

Sokéves hagyományra tekint vissza az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola történetében a vizuális tagozatos kisgimnazisták szabadtéri ... bővebben

2023 szeptember 20 - szerda
Tanulmányi sikerek az alsó tagozaton

A Tudásbajnokság mára az ország egyik legnagyobb és legrangosabb levelezős tanulmányi versenyévé vált. Diákjaink a tavalyi tanévben is nagyon szép ... bővebben
további hírek