keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Nyolcadikosaink ballagása

„Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep,
a szó, a könny, a mosoly s a virág.
Körétek gyűlik szinte a világ,
s mi néktek adjuk búcsúzó szívünket.”

(Kiss Kálmán: Szonett ballagóknak-részlet)

 

 

 

Nyolcadikosaink ballagása, 2021. június 11., 18 óra

 

 

 

A rendhagyó tanév végén a járványügyi intézkedések betartásával a szokásos ballagási ünnepélyen búcsúzhattak el a nyolcadikosok.

A műsort Schorm Hanna, 7.c-s diák konferálta. A Himnusz közös eléneklése után Frend Anna Mirjam (7.c) versmondása teremtett bensőséges hangulatot, majd Zóka Panna (7.b) tolmácsolta a 7. évfolyam búcsúzó gondolatait.

A 7.c osztály alkalmi kiskórusa a Régi időkre… kezdetű dalt adta elő Perlakiné Vigh Valéria vezényletével.

Czigány László igazgató úr ünnepi beszédében méltatta a gyerekek helytállását, gondtalan diákéveket, sikereket kívánt a diákok számára.

Ezután a 8.b-s Krecsár Bianka és a 8.c-s Németh Márk mondták el Szabolcsi Erzsébet: Forrás legyél című versét.

A 8. évfolyamosok gondolatait Horváth Alexandra, 8.b és Török Hanna, 8.a tolmácsolta.

Ezután a 8.c osztály éneke csendült fel, a Bonbon együttes Örökre a szívedben című dalát

adták elő.

A három ballagó osztály képviselői, Kiss Adél, Kárpáti Rebeka és Verő Réka búcsúztak el az igazgató úrtól, az iskolától.

Sok 8.-os tanulónk teljesített kiemelkedően, tanulmányi, művészeti munkájukért könyvet vehettek át. A könyvjutalmakat a Zalaegerszegi Tankerületi Központ és az Ady iskola alapítványa biztosította.

A zenei és a képzőművészeti alapítvány képviselője is díjakat adott át a végzősöknek művészeti munkájukért.

Az igazgató úr a szülői munkaközösség tagjainak köszönte meg a gyerekekért végzett munkát, majd a Gaudeamus igitur kezdetű régi diákdal éneklésével ért véget ballagási ünnepélyünk.

2025 május 16 - péntek
A budapesti osztálykirándulás

Már régóta tervezgettük és vártuk az osztálykirándulást. Együtt döntöttünk a programokról és az úticélról, idén Budapestre esett a választás. A kirándulás ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Egy portré útja a Kensington- palotáig

A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Technikum, Általános Iskola és Óvoda a Brit Napok keretein belül országos rajzpályázatot hirdetett. ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Büszkék vagyunk!

Horváth Luca, iskolánk 9. b osztályos tanulója első helyezést ért el a Zala vármegyei angol nyelvi versenyen, amelyet a 9-10. ... bővebben

2025 május 15 - csütörtök
Irány Eger, a XXXIII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny országos döntője!

2025. április 11- én került megrendezésre a Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny vármegyei döntője. A II. témakörcsoportban Koronczai Eszter Lilla, iskolánk ... bővebben

2025 május 12 - hétfő
" Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?"

A Zala-Müllex Kft. és a Zalaegerszegi Alsóerdei Sport- és Élménypark Kft. környezetvédelmi vetélkedőt rendezett a a Föld napja alkalmából, 2025. ... bővebben
további hírek