keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Minél nehezebb a feladat, annál jobb a győzelem Őszi túra 9 Ny2

2016. szeptember 16-án reggel az iskolánk udvarán gyülekezve vártunk az őszi túrára. Bemutattuk menetlevelünket, amelyen egy rövid vers volt olvasható a vadmacskákról, ugyanis a csapatunknak a "Vadmacskák" nevet adtuk. Miután megkaptuk az útba igazítást, elindultunk.

            A legelső állomáson matematikai fejtörőket kellett megoldanunk. Rákényszerültünk arra, hogy együtt gondolkozzunk. A következő állomáson Eb- csapatok zászlóit kellett megkeresnünk, majd kérdésekre válaszolnunk a bajnoksággal kapcsolatban. Mi, lányok ezeken az állomásokon hagytuk érvényesülni fiúknak. A következő állomáson egy újszerű, ismeretlen feladat várt bennünket, a mocsárjárás. A következő két állomáson kirakós játékok tették próbára képességeinket. Az utolsó állomáson lajhármászás következett. Ez az erőnléti feladat nagyon humoros volt, több videót is készítettünk egymásról, az érdekes pozitúrákról.

 Csapatunk arra törekedett, hogy minél több vidám és emlékezetes pillanatot gyűjtsön össze, és ezt együtt, egymás társaságában tegyük. Hiszen mi sem fontosabb annál, hogy megismerjük egymást, és jól érezzük magunkat egy olyan napon, amelyen szabadon játszhattunk, nem voltak iskolai kötöttségek.

A túra végállomásán mindenki megtalálta helyét, csoportját, barátait, és kipihenhette a délelőtti feladatmegoldások okozta fáradalmakat. Hamarosan megszületett az eredmény. Az osztályok körbeállták az eredményt kihirdető tanár urat. Feszült várakozások közepette hangzott el a mi nevünk utoljára, mint szerencsés nyerteseké. Büszkék voltunk magunkra, társainkra, hogy együtt küzdöttünk a célért, valamint közösen dolgoztunk meg a győzelemért.

            Köszönjük tanárainknak, osztályfőnökünknek, Barbi néninek és a kedves szervezőknek a felhőtlen jókedvet. Úgy gondolom, hogy ez az őszi túra hozzájárult ahhoz, hogy lelkes, barátságos, nyitott osztályközösséggé váljunk.

 

                                                                                                          Mészáros Aliz

                                                                                               9. Ny2 osztályos tanuló

2023 szeptember 25 - hétfő
Szülői összefogással szépül az Ady-iskola kerítése

2023. szeptember 24. vasárnap, 18:01 ZalaMédia Címkék: Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI, Felújítás A szülők összefogásával kezdődött el a zalaegerszegi Ady-iskola ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Gébárt 2023 címmel nyílt kiállítás az Ady-iskolában

Az intézmény diákjainak alkotásai tekinthetők meg . A tárlat anyaga múlt héten, a zalaegerszegi táborban készült, ahol a művészeti képzés elsősei ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Az Ady-iskola vizuális tagozatának elsőévesei egy hétig Gébártra jártak "iskolába"

Sokéves hagyományra tekint vissza az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola történetében a vizuális tagozatos kisgimnazisták szabadtéri ... bővebben

2023 szeptember 20 - szerda
Tanulmányi sikerek az alsó tagozaton

A Tudásbajnokság mára az ország egyik legnagyobb és legrangosabb levelezős tanulmányi versenyévé vált. Diákjaink a tavalyi tanévben is nagyon szép ... bővebben

2023 szeptember 05 - kedd
Napközis Erzsébet-tábor az Ady iskolában

Augusztus végén már harmadik alkalommal vettem részt az iskolánkban szervezett Erzsébet- táborban, ahol osztálytársaimmal együtt tölthettem egy élményekben gazdag hetet. ... bővebben
további hírek