keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Méltó búcsú a rekortántól – Ifjú egerszegi atléták kettős sikere a Zalaerdő Kupán

A Zalaerdő Kupa Sport XXI. regionális döntővel búcsúzott a zalaegerszegi rekortán borítású atlétikai pálya a szeptemberi megújulásig. És a házigazda Zalaszám-ZAC legifjabb növendékei igazán méltó búcsút vettek a "régi" pályától.

Zalaegerszegi szemszögből ugyanis ezt a búcsúzós eseményt mégis az öröm, a 9-12 évesek boldogsága dobta fel. Összesen huszonegy, egyenként nyolcfős csapat mérte össze tudását az erőpróbán, igazán érdekes versenyszámokban. A rendezők most is a helyzet magaslatán voltak. Bella Attila versenyigazgató külön örült a kiugróan magas részvételi aránynak, amit a ragyogóan napsütéses időjárás, valamint a gördülékeny rendezői munka még jobban kidomborított.

Indul az egyik futam. A zalai résztvevők igazán kitettek magukért (Az Ady iskola kölyökatlétika csapata kék csíkos mezben) Fotó: Pezzetta Umberto

– Megnyugodva kijelenthetem, hogy érdemes volt az eredeti időpont helyett inkább ezen a napon megrendezni a versenyt – említette meg a fiatalok versenye kapcsán Szakály István, a Zalaszám-ZAC ügyvezetője, arra utalva, hogy az április végi, eredetileg kiírt időpontban a télies időjárás miatt elhalasztották viadalukat. – Ez az esemény valóban méltó volt a már sok nagy versenyt megélt atlétikai pályánk búcsúztatásához.

A ráadást pedig az jelentette, hogy a Zalaszám-ZAC Sportiskola U11 (Lákovics Márk, Ács Kristóf, Somlói-Orbán Benedek, Salamon Ádám, Becze Benjamin, Kiss Dávid, Söjtöri Milán, Ruzsics Milá. Edző: Hajas Éva)valamint U13 éves csapata (Röszler Dóra, Király Kíra, Tóth Gerda, Gyenese Zsófia, Ágoston Zsombor, Jakab Martin, Gaál Máté, Horváth Kevin. Edők: Pajor László, Bacsa Istvánné, Szabó Gábor, Laczkó László, Csiszár Attila, Góczánné Tóth Zsuzsanna) is megszerezte az első helyet. További két bronzérem is jutott a ZAC-nak, s nem csoda, hogy a verseny fő díját a Zalaerdő Kupát is a Zalaszám- ZAC nyerte.

Az Adys csapat tagjai:
1. Verő Teréz 2.a
2. Csepelényi Gergely 2.c
3. Boncz Brigitta 3.a
4. Hegyi Boglárka 3.a
5. Máté Kíra 3.a
6. Németh Zsóka 3.a
7. Neszter Gréti 3.a
8.Tóth Enikő 3.a

Forrás: http://zaol.hu/sport/melto-bucsu-a-rekortantol-1834548
Kerkai Attila

2025 november 17 - hétfő
Bűvösvölgy

Hogyan készül egy akciófilm? Milyen híradósnak lenni? Milyen nehézségei vannak a magazinszerkesztésnek? Mire kell figyelni egy reklámfilm forgatásakor vagy szinkronizálásnál? ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Ady Endre versmondó verseny a gimnáziumban

Gimnáziumunk legjobb szavalói mérték össze versmondó képességüket Ady Endre A Duna vallomása és egy szabadon választott költemény előadásakor. Krecsár Bianka (12.A) ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Ha megszólal a dal, a lélek is zenére fakad (Népdalverseny 2025. november 12.)

Népdalaink a lelkünk legmélyéről fakadnak, bennük tükröződik őseink öröksége, amely nemzedékről nemzedékre megtapasztalt érzéseket, megélt történeteket és kiforrott bölcsességet adnak ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Egyéni fogadóóra 2025/2026

Név Időpont 1. Ambrus László hétfő 4.óra 2. Bogatin Endre kedd 5. óra 3. Baranyainé Kéner Eszter kedd 4. óra 4. Bertókné Bangó Ildikó szerda 3. óra 5. Bódisné Molnár Helga hétfő 3. óra 6. Bódizs Ágnes csütörtök 4. ... bővebben

2025 november 12 - szerda
Kungfu Világbajnokság Kínában

2025 októberében életem egyik legnagyobb álma valósult meg: a magyar válogatott tagjaként részt vehettem a 10. Kungfu Világbajnokságon, melyet Kínában, ... bővebben
további hírek