keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Megyei 3. helyezett gimnazistáink a „Kortársunk Petőfi” versenyen

Március 9-én a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban rendezték meg az Oktatási Hivatal Zalaegerszegi Pedagógiai Központja által meghirdetett irodalmi versenyt.
Iskolánk tanulói már több, mint 1 hónapon át készültek az írásbeli és szóbeli fordulókra. Az előzetesen kiadott feladatokkal is sokat foglalkoztunk (szónoki beszéd, szavalat, kisfilm készítése).
Petőfi-művek illusztrációiból kiállítást is szerveztünk- külön köszönet illeti Kovács Józsefné tanárnőt és Monok Balázs tanár urat ezért. A kiállítást Czigány László igazgató úr nyitotta meg. Erről kis videót is készítettünk.
A megmérettetésen derekasan helytálltak az adys diákok, 12 csapat küzdelmében mindvégig az élbolyban haladtak. Végül az első helyet a keszthelyi Vajda János Gimnázium csapata érte el, a második hely a kölcseyseké lett, mi pedig – megelőzve a Zrínyit és a kanizsai Batthyányt is – a harmadik helyezést szereztük meg.
Az adys csapat tagjai voltak: Mezei Míra Lujza 9. B, Kupó Heléna és Magyar Petra Éva 11. B osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk Dömötörfi Nóra volt.

 

 

20230309_144346
20230309_163747
20230309_165141
20230309_172752
Petőfi 200 megyei 3. helyezés

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek