keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

„Megvívta forradalmait ez elszánt kis sereg…”

„Megvívta forradalmait ez elszánt kis sereg…”

 

            A Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI 2017. okt. 20-án tartotta ünnepi műsorát, amellyel az 1956-os eseményekre és a nemzeti függetlenség kivívásáért harcoló fiatal hősökre emlékeztünk. A műsorban a 9. A osztályos gimnáziumi tanulók, az énekkar és a 8. a osztályos tánctagozatos diákok szerepeltek.

            A konferáló  köszöntötte a jelenlévőket, majd a Himnusz elhangzása után Gosztonyi Péter gondolatát olvasta fel:

„1956 története nemcsak forrongás és harc volt, hanem az elmúlt 100 év legnagyobb boldogsága is. Maga a mennyország volt az a tíz nap. Boldogságban úszott az egész ország.

Örömmámor áradt szét a szívekben. Jó volt Magyarországon élni, jó volt magyarnak lenni.”

A Sulimédia színdarab első jelenetében egy iskolai szerkesztőségi megbeszélésbe csöppentünk, ahol a pedagógus  arról érdeklődött, hogy az iskolaújság, a sulirádió, valamint a sulitévé szerkesztői  hogyan készülnek az okt. 23. ünnepi alkalomra.  Az 1956-os zalaegerszegi eseményekről is értesülhettünk Bércesné  Dr. Czeglédi Edit naplóbejegyzéséből.

A második jelenetben az iskolaújság riporterei arról kérdezték diáktársaikat,  mit tudnak 1956-ról.  A közömbös tanulókon kívül több jól értesült diák fejtette ki véleményét, osztotta meg információit az iskolaújság riportereivel: „1956. október 23-át minden évben megünnepeljük, mindig elhangzik a Himnusz és a Szózat.  Én minden alkalommal nagyon büszke vagyok arra,hogy egy térdre kényszerített, többszörösen kifosztott, becsapott nép fel mert állni, szembe mert nézni, fegyvert mert ragadni egy olyan hatalom ellen, amely hazug álmokra építette a saját ideológiáját.”

A színdarab harmadik jelenetében a sulirádió riportere két felnőttet kérdezett meg az 1956-os eseményekről. Az idős férfi egyetemistaként részt vett a forradalomban, felidézte a legfontosabb mozzanatokat, míg a felesége  az okt. 23. forradalom  1989 utáni  megítéléséről beszélt a diákoknak.

A negyedik jelenetben az iskolatévések riportere az ünnepi műsor próbájáról készített felvételt. A műsorban Kunszery Gyula: Bálványdöntés, Hajdú Levente: Kiáltvány című verse hangzott el, majd két táncos produkciót láthattunk, valamint a Magyarország, az én kedves,  szép hazám című dal csendült fel az iskolai kórus előadásában.

            Tiszteletük  jeléül az osztályok képviselői a műsor  alatt  egy-egy mécsest gyújtottak az  1956-os hősök  emlékére. A műsort összeállította és betanította Péntek Szilvia, Kovács Józsefné és Ambrus László. A dalokat betanította Perlakiné Vígh Valéria tanárnő, a táncok koreográfiáját Stefán Gábor, a  dekorációt  Táncos György, Monok Balázs és a 9. A osztályos tanulók  készítették.

 

Szereplők:

Briglevics Adél, Csizmadia Enikő, Dóra Szófia, Dóra Vivien, Gyenge Dániel, Igali Virág, Juhász Dominika, Kámán Karolina, Kiss Nikolett, Lendvai Luca, Lizi  Elizabet, Madar Viktória, Németh Dominika, Németh Sára, Nyakas Félix, Salamon Fanni, Steinitz Eliza, Szelestey Noémi, Takács Réka, Tóth Viktória

2023 december 07 - csütörtök
Angol nyelvi vetélkedő a város és városkörnyék ötödik és hatodik évfolyamos diákjainak

A novemberi iskolahét rendezvényeként játékos angol nyelvi vetélkedőt szerveztünk a város és városkörnyék ötödik és hatodik osztályos diákjai részére. Az ... bővebben

2023 december 07 - csütörtök
Az Ady-hét sportversenyei

A testnevelési munkaközösség 5 versenyt rendezett a tanulóknak. A versenysorozatot az alsós tanulók kezdték. Sor- és váltóversenyen vettek részt. Váltókarikával és ... bővebben

2023 december 04 - hétfő
Német nyelvi keresztrejtvényfejtő verseny

Az ADY HÉT keretében csütörtök délután 14:00 órai kezdettel került sor a hagyományos Német Nyelvi Városi Rejtvényfejtő Versenyre, amelyre városi ... bővebben

2023 december 04 - hétfő
Országos Angol Tanulmányi Verseny általános iskolásoknak

2023. november 22-én került sor az Országos Angol Tanulmányi Verseny első fordulójára, melyen iskolánkat 11 tanuló képviselte. Az iskolai fordulóban ... bővebben

2023 december 04 - hétfő
Nyelvvizsgára felkészítő tájékoztató előadás az iskolában

2023. november 28-án iskolánkba látogatott Regő Artúr, a LanguageCert Nyelvvizsgaközpont munkatársa, hogy egy tájékoztató előadás keretében ismertesse diákjainkkal a központ ... bővebben
további hírek