keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Megújul a zalaegerszegi Ady-iskola tornaterme

ZALAEGERSZEG Közel 150 millió forintból megújul a megyeszékhelyi Ady-iskola tornaterme. A rekonstrukcióról kedden sajtótájékoztatón számoltak be.

 

A 130 éve alapított, jelenleg 864 tanulót fogadó intézmény 1982-ben épült három blokkja 2015-16-ban átesett már egy 150 millió forintba kerülő felújításon, idézte fel Balaicz Zoltán polgármester. Mint mondta, az önkormányzat nem fenntartója már az iskolának, de mindig kiemelt figyelemmel kíséri az itt folyó munkát, hiszen itt nevelődik a város jövőjét meghatározó új nemzedék. A január végéig tartó munkában 147 millió forintból energetikailag teljesen felújítják a tornatermet. A homlokzat acéllemez szendvicspanel burkolatot kap, a lapostetőre hablemez hőszigetelés kerül. Az energiaellátó rendszert is korszerűsítik, kondenzációs kazánokat építenek be. A régebbi, de még korszerűnek mondható kazánok egyike pedig megmarad a csúcsterhelés idejére. A világítást LED és fénycsöves armatúrákkal oldják meg, az épület tetejére 189 darab napelemet helyeznek el.

 

Mindezek mellett megvalósul az akadálymentesítés is. Ezek után az Ady utcai régi épületszárny rekonstrukciója lehet a következő lépés, amire talán a nem is túl távoli jövőben sor kerülhet. Erre lehetett következtetni abból, amit Vigh László országgyűlési képviselő mondott. Ígérete szerint szeretnék megvalósítani az összes egerszegi oktatási intézmény felújítását 2022-24-ig. Dékány Endre önkormányzati képviselő beszámolt arról, hogy vizesblokkot is felújítottak a nyáron az iskolában. Kajári Attila, a tankerület igazgatója utalt rá, sor került tisztasági festésekre, és úgy látja, lépésről lépésre az épület belső felújítása is megtörténik.

Arany Gábor

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek