Márka, arculat, morál
Van-e a dizájnernek felelőssége, felmerülnek –e morális kérdések az arculati tervek készítése közben? És hogy jön mindehhez a hitleri Németország? Lepsényi Imre (DLA) dizájner, képzőművész, grafikus volt az Ady-iskola „Művészbeszélgetések” rendezvénysorozatának legutóbbi vendége. Az előadások a Nemzeti Tehetség Program keretén belül zajlanak.
A zalaegerszegi születésű alkotó a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének óraadójaként is tevékenykedik. Tulajdonképpen az ott tanított tematika egy részével ismertette meg az adys diákokat; persze a 16-18 éves korosztály tudásához alakítva a témát.
Nem mindegy milyen üzenetet közvetítünk
A dizájner bevezetésképpen elmesélte: eredetileg villamosmérnökként végzett, majd a 2000-es években került kapcsolatba a dizájnnal. Többek között az foglalkoztatta, hogy a harmincas évek németországi nemzetiszocialista kommunikációja mennyire tekinthető dizájnnak? Úgy tűnik ugyanis, mintha kiforrott arculati tervezésről lenne szó. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen aztán „doktorit” is írt ebből a témából, később pedig ugyanezt tanítani kezdte az intézményben. Ezenkívül arculati terveket készít; a Kassák Múzeum komplex arculatának kialakításáért például rangos nemzetközi díjat nyert. De ő készítette az Izraeli Kulturális Intézet terveit is.
Az Ady-iskolában tartott előadásán mindenekelőtt a márka, az arculat és a dizájn fogalmával ismertette meg a diákokat, illetve arról beszélt, hogy a jelentés és a vizualitás hogyan kapcsolható össze. Az arculat alapja egy logó, s ennek a grafikai elemeire lehet az egész koncepciót felfűzni. Rengeteg híres – és a diákok számára is ismert – márka és brand van a világon; elég, ha csak az egyes autómárkákra, elektronikai –és divatcikkekre, vagy üdítőitalokra gondolunk.
Márkája azonban nemcsak a cégeknek, termékeknek lehet, hanem személyeknek, sőt politikai pártoknak is. Morális kérdések az arculati tervezés közben már a piaci szereplők esetében is felmerülhetnek, hiszen nem mindegy, hogy valaki mit és hogyan akar eladni. Fokozottan igaz ez akkor, ha politikai arculatról beszélünk. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen kulturális üzeneteket közvetítünk. Ha a nemzeti szocialista párt arculati eszközei hasonlíthatók a dizájnhoz, akkor bizony megjelennek az említett morális kérdések.
Az előadó arra is kitért, hogy Németországban a weimari köztársaság idején (1913-1933) kristályosodott ki a márka fogalma. Mindennek hátterében többek között a piaci márka fejlődése és az azt megelőző vasútfejlődés állt. A németeknél a császárkorra jellemző díszes, túlzsúfolt jelképeket, „márkákat” felváltotta a modern grafika. Előbb csak cigarettásdobozokon, mosószereken és más hétköznapi termékeken, majd megfogalmazódott az „állam, mint márka” gondolata is. Annál is inkább, mert a propaganda már az I. világháború idején is létező jelenség volt. Hitler 1933-ban egy meglepő és progresszív plakáttal (saját arcképével, egyszerű grafikai megoldással) jelentkezett, majd saját gesztusrendszerének, sőt nagygyűléseinek is márkát teremtett. Felhasználva a kor modern grafikai nyelvét és az innovációban, technológiai fejlődésben rejlő lehetőségeket.
Lepsényi Imre szerint mindebből az látszik, hogy komoly következménye lehet, annak, ha a márkázás tudományát nem megfelelő célra használjuk fel. Számára ezért szimpatikusabbak a művészeti, vagy kulturális téren (múzeumok, kulturális intézetek) végzett arculati munkák, mert ott kevesebbszer merül fel ilyen súlyú morális kérdés. Ennek ellenére a felelősségről és moralitásról kell beszélni, főleg mert a fenti kontextusban kevésszer esik róla szó.
Forrás
http://www.zalamedia.hu/vezeto-hirek/kortars/marka-arculat-moral
