keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Március 15.

Március 15-e az egyike a legfontosabb nemzeti ünnepeinknek. Ezen a napon az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdetét ünnepeljük. A forradalmat indító március 15-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki, a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma.

A magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot. 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. 1990 óta ez a napot a magyar sajtó napjaként is ünnepeljük.

Iskolánkban mindig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy március 15-ét méltóképpen ünnepeljük meg. Idén is nagyszabású ünnepséget terveztünk, táncosokkal, énekkarral, a kort megidéző irodalmi színpadi előadással. A 7. bések Monok Balázs tanár úr irányításával gyönyörű díszletet készítettek. A színháztól jelmezeket is kaptunk, hogy minél jobban felidézhessük a jeles nap történéseit.

Mindenki lelkesen készült a próbákon, szerettünk volna valami szépet, emlékezeteset létrehozni.

A kormány által elrendelt vészhelyzet azonban terveink módosítását igényelte tőlünk. A forgatókönyv kisebb átalakításával  a megemlékezés az iskolai rádión keresztül zajlott.

A korhangulat megidézését azonban mégis próbáltuk megvalósítani. Reggel fél 8-tól a bejáratnál 19. századi ruhákba öltözött diákok fogadták az iskolába érkező társaikat, valamint a kísérő szülőket. Osztottak ki 12 pontot és Nemzeti dalt is. Az aulában berendezett Pilvax kávéház asztalánál ott ültek a márciusi ifjak is, élükön „Petőfivel”.

Igazgató úr kérésére a 19. századot összekapcsoltuk a jelenkor szomorú történéseivel. A bejáratnál a jelmezes diákok nemcsak a legendássá vált 12 pontot és a Nemzeti dalt osztogatták, hanem kézfertőtlenítővel is fogadták a tanulókat és szüleiket, így hívták fel a figyelmet arra, hogy mindenki felelősséggel viselkedjen ebben a rendkívüli helyzetben.

Nemcsak a saját, hanem társaink egészségére is gondoljunk.

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek