keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Március 15. megemlékezés

„Oh ez ritkaszép látvány volt,
S majd ha vénül a világ,
Elmondják az unokáknak
Ezt a kort a nagyapák.”

Petőfi Sándor: A márciusi ifjak – részlet

 

Március 15-én a magyar emberek kokárdát tűznek a ruhájukra, és az épületeken is magyar zászlót lenget a szél. Minden településen megemlékeznek az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő hőseiről, megkoszorúzzák a 48-as emlékműveket, szobrokat.

Iskolánk is méltón tisztelgett a forradalom születése napjának. A március 15-ei eseményeket a 7. a,  7.b és 7.c osztály tanulói elevenítették fel. Felkészülésükben tanáraik, Borsosné Varga Ágnes, Dr. Némethné Rácz Gabriella, Veressné Medics Ágnes tanárnők segítették őket.

A műsort népdalénekléssel a „Dalos madárkák ” (7. c) színesítették, felkészítőjük Petróczi –Gellért Réka tanárnő volt. A 7. osztályos tánc tagozatos fiúk pedig Rajzó Ildikó tanárnő verbunkos koreográfiáját adták elő. Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét Németh Márk (6. c) szavalta el a hetedikesek zengő refrénje kíséretében.

Az alsó tagozatosok sem maradtak ki az ünneplésből, Nótárné Somogyi Veronika verbunkos és csárdás koreográfiát tanított a 4. komplex tagozatos gyerekeknek.

A nagykórus zárta a műsort. Vezényelt Perlakiné Vigh Valéria.

 

2026 augusztus 26 - szerda
Tanévnyitó ünnepség

... bővebben

2026 augusztus 10 - hétfő
Tankönyvosztás 2026!

... bővebben

2026 július 27 - hétfő
Mély fájdalommal búcsúzunk

... bővebben

2026 június 30 - kedd
Nemzeti Összetartozás Napja

Iskolánk, a mai napon, a Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezett az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum tragédiájáról. A magyarság területi egységét ... bővebben
további hírek