keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kínából is érkezik mű – Szemszögek címmel kiállítás nyílik Zalaegerszegen

Zalaegerszeg – Szemszögek címmel rendhagyó kiállítás nyílik március 4-én, szombaton 17 órakor a Móricz Galériában. A tárlat magánkezdeményezésre született.
Mégpedig Preisinger Éva andragógus, művelődésszervező ötlete nyomán. A paravánokon tizenhárom alkotó mutatkozik be, akik közt szakmájukra nézve környezetkutató, védőnő és építészmérnök egyaránt akad. Ám valamennyien nagy kedvvel hódolnak a képzőművészetnek, és kivétel nélkül az Ady-iskola öregdiákjai. Együtt érettségiztek 2008-ban.

– Az Ady tavaly ünnepelte a falai közt zajló művészetoktatás 25 éves évfordulóját – kezdi Preisinger Éva. – Ennek nyomán merült fel bennem a gondolat, miért ne szervezhetnénk egy kiállítást olyanoknak, akik ugyan nem lettek hivatásos képzőművészek, de sohasem hagytak fel az alkotással. Nos, ilyenek volnánk mi, s most megmutatjuk, mit jelent számunkra az alkotás, a kreativitás.

Mint elmondja, nagyon jó osztályközösség volt az övék, a mai napig tartják egymással a kapcsolatot, így nem okozott nagy gondot megszervezni a kiállítást. Kis nehézség legfeljebb abból támadt, hogy az érintettek az érettségi óta alaposan szétszóródtak a világban, akadt, aki például Kínából küldött anyagot…

Azért ők sem csak a műteremnek alkotnak, a Söjtörön élő Bakonyi Zsolt például már több ízben vett részt művészeti pályázaton, a keszthelyi Berki Nóra pedig három ízben állította ki munkáit, illetve saját verseiből rendezett felolvasó estet. A tetoválással foglalkozó Nemes Beáta munkái már díjat is nyertek, Preisinger Éva pedig a The Talent Kortárs Művészeti pályázat keretében tavaly két fővárosi tárlaton is szerepelt.

 Magyar Hajnalka
 Forrás: Zalai Hírlap  2017. február 28. 73.évf. 50.sz 
 Fotó: Pezzetta Umberto

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek