keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kihirdették a Kézművesek Háza rajz- és népi kézműves pályázatának eredményeit

Idén már másodszor hirdetett rajz- és népi kézműves pályázatot általános iskolások számára a Gébárti Kézművesek Háza. Az eredményhirdetés vasárnap zajlott.

Első alkalommal tavaly írták ki az alkotói pályázatot, akkor a madár szerepelt témaként, idén pedig a magyar népművészet életfa motívumát ajánlották a gyerekek figyelmébe a szervezők. A pályázat révén azt szeretnék elérni, hogy minél több fiatal kötődjön a hagyományos magyar népi kultúrához és a kézműves technikákhoz.

A hatodikos Honvisák Lilien (Ady-iskola) első díjat nyert

A felhívás nyomán összesen nyolc iskolából 85 egyéni és 5 csoportos alkotás érkezett, így összesen 112 gyerek kapcsolódott be a munkába. A megyeszékhelyi iskolák (Ady, Béke-ligeti, Eötvös, Liszt, Zrínyi) mellett Egervárról, Bakról és Pacsáról is érkezett nevezés. A változatos kollekcióból, amelyben a rajzok mellett batikolt párna- és nemezkollekció, rézmunka, s még egy madarakkal teli valóságos fa is szerepelt, a hét végén kiállítás nyílt a Kézművesek Házában.

A pályamunkákat értékelő zsűri két korcsoportban külön hirdetett eredményt.

Az alsó tagozatosok mezőnyében különdíjat kapott Krupa Veronika, 3. helyezést ért el Proszenyák Dóra, második lett a Horváth Dorottya, Németh Nóra, Sebők Csenge, Udvari Klára, Vas Barbara, Vincze-Péteri Csenge alkotta csoport (batikolt párnákkal szerepelnek), az első helyen pedig Mátyás Dominik végzett.

Az általános iskolai felső tagozatos pályázók körében két csoport is harmadik díjat kapott. Az egervári iskolából Bekovics Eszter, Böle Jázmin, Frankovics Réka, Németh Luca és Szanyi Vanessza nemezpárnái, valamint a Liszt-iskolából Balassa Örs, Drávecz Bence, Gróf Benjamin, Káldi Lara, Nagy Véda, Szekér Luca Bíborka, Tarsoly Petra és Varga Zsófia „A világ rendje” című rajzkollekciója kapta az elismerést.

Ebben a kategóriában a második díjat is csoportnak ítélték oda, méghozzá az Ady-iskola 6. osztályának, amely textilre nyomtatott madarakkal népesített be egy fát. Az 1. díjat Kocsis Laura nemeztáskája és Honvisák Lilien rézmunkája kapta megosztva.
A felkészítő tanárok Borsos Andrea (több díjazottnál), Horváth Éva, Kaszás Bernadett és Némethné Balogh Ildikó voltak.

Az első helyezettek jutalma, hogy jövő nyáron vendégei lehetnek a gébárti Kézművesek Háza egyhetes gyerektáborának. A többi díjazott számára pedig december 15-én külön foglalkozást rendez a Kézművesek Háza, amin majd a népi mesterségek világában kalandozhatnak a gyerekek.

 

Forrás:

https://www.zaol.hu/kultura/helyi-kultura/kihirdettek-a-kezmuvesek-haza-rajz-es-nepi-kezmuves-palyazatanak-eredmenyeit-3457578/

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek