keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kiállítás a Zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kiállítóteremben az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI tanulóinak alkotásaiból

Június 6-án, kedden este nyitották meg a Zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kiállítóteremben az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI tanulóinak alkotásait bemutató kiállítást.

A közönséget és az alkotókat Tóth László zongoraművész, a hangversenyterem vezetője köszöntötte, a műsorban először a “Küldetés” című táncprodukció volt látható, amely a május 20-án megrendezett VII. Országos Balett-versenyen 3. helyezést ért el. Előadta Dudás Panna és Pete Boglárka az Ady iskola 8. osztályos tánctagozatos növendékei, felkészítő tanáruk Rajzó Ildikó balettmester. Arany János: Híd-avatás című balladáját Simán Kíra az Ady iskola 10.a osztályos tanuló adta elő, aki az Országos Versmondó Versenyen 2. helyezést ért el, felkészítő tanára Kovács Józsefné volt.

Az esten köszöntőt mondott Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerület igazgatója, a kiállítást Koller László képzőművész, tanár nyitotta meg. Ezután azok a művészeti gimnáziumi tanulók vehettek át nívódíjat, akik a tanév során kiemelkedő alkotómunkát végeztek. A díjakat átadja Czigány László, az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója adta át. Díjat érdemelt ki 1. Gyergyák Eszter, Hompot Csilla, Kiss Brigitta, Östör-Kovács Luca, Szabó Kitti, Arzenovits Gvendolin, Berta Csongor, Krecsár Bianka, Le Thuy Linh, Tóth Emese, Molnár Veronika, Simán Kíra, Woodhams Leah Safaria, Baki Heckenast Zsófia, Koller Helén, Szalay Petra, Kustán Bonita, Simon Villő Réka, Felkészítő tanáraik: Gondos Anna, Monok Balázs, Tánczos György, Varga Bálint.

A tanulók alkotási, munkái az emeleti galérián kaptak helyet.

A teljes cikk az alábbi linkre kattintva elérhető:
https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2023/06/kiallitas-a-zalaegerszegi-varosi-hangverseny-es-kiallitoteremben-az-ady-endre-altalanos-iskola-gimnazium-es-ami-tanuloinak-alkotasaibol

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek