„Játék a biztonságért” – Győzött az ADY
2025. április 10-én a zalaegerszegi Fiatalok hete rendezvénysorozat keretében iskolánk 9. b osztályos csapata a „Játék a biztonságért” címmel megrendezett bűnmegelőzési vetélkedőn a város 260 középiskolásával mérte össze tudását.
„- A feladatok bűnmegelőzési spot készítésével kezdődtek, ezt a városi rádióban olvasták fel a versenyzők, majd egy bulis helyszín következett, itt drogos, agresszív balhé tört ki rendőri intézkedéssel. Megtanulható volt, hogy ilyen helyzetben mi a teendő. Az áldozatvédelemről, a tűzeset elhárításának protokolljáról is tanultak a résztvevők, azután nyomozós játékkal törték a fejüket. Elsősegélynyújtás, egészséges életmód, lőtéri gyakorlat egészítette ki a programot, melynek során a bűncselekmények törvényi meghatározását is megismerték.”-adta hírül a Zalai Hírlap a rendezvényről készült összefoglalójában.
A nemes versengésben iskolánk csapata az első helyen végzett.
Gratulálunk a szép eredményhez!