keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

IX. Zalaegerszegi Gyermekkórus Fesztivál és Verseny

A pünkösdi hétvége előtti napokban került megrendezésre a város önkormányzata és a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem szervezésében a IX. kórusfesztivál Zalaegerszegen 6 kórus részvételével. A két városi kóruson kívül – Ady, Liszt iskola – érkeztek dalosok Győrből, Hévízről, Kaposvárról és Veszprémből is. A Kodály-év tiszteletére a zeneszerző két kórusműve is kötelező mű volt. Iskolánk kórusa versenyen kívül énekelte el műsorát, melyben Bárdos Lajos Nemzeti fény, Kodály Zoltán Katalinka és Palmer Scarborough Fair című dallama hangzott el. Ez utóbbit Szitás Zsófia, 7.c osztályos tanuló kísérte zongorán.

A zsűri értékelésében kiemelte a kórus tiszta, szép, homofón és egészséges hangzását, a pontos zongorakíséretet, a műsorválasztást és az érthető szövegmondást. Első helyezést a győri kórus kapott.

Köszönet illet minden adys dalost, akik komoly munkával készülve, szereplésével kivívta a zsűri elismerését.

 

 

                                                                  Perlakiné Vigh Valéria

                                                                           kórusvezető

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Adys sikerek az Országos Úszás Diákolimpia döntőjén

Szentes városa adott otthont a 2026. évi országos úszás diákolimpia döntőjének, ahol iskolánkat két tanuló képviselte. Petánovics Petra, a 3.b osztály ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Érettségi témakörök 2026

2026-os tételcímek magyar nyelv és irodalom 12.a A szóbeli érettségi vizsga témakörei (4) 12.A Angol-nyelv-erettsegi-temakorok-2025-26 (1) Biológia_érettségi_témakörök_honlapra_2025-2026 Digitalis_kultura_szobeli_erettsegi_temakorok_2026 Élő idegen nyelv érettségi témakörök Érettségi 2026. Irodalom ... bővebben
további hírek