keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

2021. május 22.

Iskolánkból két tanuló vett részt az „Itthon otthon vagy!” Országos földrajzversenyen, amely három fordulóból állt. Januárban egy száz pontos feladatlapot kellett kitölteni az iskolai tananyagból. A második fordulóban egy 10 oldalas pályamunkát készítettek lakóhelyük természeti, idegenforgalmi nevezetességeiről. Majd az első két forduló eredményei alapján hívták be a tanulókat az országos döntőbe.

Pontszámaikkal mindkét versenyző továbbjutott. A május 22-én rendezett online döntő napján egy 50 pontos írásbeli feladatlapot töltöttek ki a diákok az Észak-alföldi régió természeti és idegenforgalmi nevezetességeiről. Ugyancsak a döntő feladata volt egy háromnapos osztálykirándulás tervezetének bemutatása15 perces prezentáció keretében. A verseny végeredményét a három fordulóban szerzett összpontszám alapján határozták meg.

 

 

 

 

 

Kiss Adél 8.a osztályos tanulónk az I. helyen végzett, pályamunkáját (Pölöske – egy apró falu gazdagsága) a verseny külön kiadványában is megjelentetik.

Tamás Réka, szintén a 8.a osztályból a 6. helyen zárta a versenyt.

Felkészítő tanáruk: Passné Katarzsinszky Lídia

Gratulálunk a versenyzőknek!

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek