keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

Tata, 2017. május 19-20.

Iskolánkból három tanuló vett részt az „Itthon otthon vagy!” Országos földrajzversenyen, amely három fordulóból áll. Januárban egy száz pontos feladatlapot kellett a tanulóknak kitölteni az iskolai tananyagból. A második fordulóban egy 4-10 oldalas pályamunkát készítettek lakóhelyük természeti, idegenforgalmi nevezetességeiről. Az első két forduló eredményei alapján hívták be a tanulókat az országos döntőbe.

Pontszámaikkal mindhárom versenyzőnk kvalifikálta magát. A döntő első napján egy 60 perces írásbeli feladatlapot töltöttek ki a diákok az Alpokalja és a Fertő tó természeti és idegenforgalmi nevezetességeiről. Másnap egy háromnapos osztálykirándulás tervét kellett bemutatniuk egy 15 perces prezentációban, melynek témája ugyanaz volt, mint az írásbelié.

A verseny végeredményét a három fordulóban szerzett összpontszám alapján határozták meg.

7. évfolyam: Kíss Csenge 5. helyezés

8. évfolyam: Horváth Kíra Csenge 2. helyezés

Molnár Julianna 3. helyezés

Felkészítő tanáruk: Passné Katarzsinszky Lídia

 

2023 szeptember 21 - csütörtök
Gébárt 2023 címmel nyílt kiállítás az Ady-iskolában

Az intézmény diákjainak alkotásai tekinthetők meg . A tárlat anyaga múlt héten, a zalaegerszegi táborban készült, ahol a művészeti képzés elsősei ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Az Ady-iskola vizuális tagozatának elsőévesei egy hétig Gébártra jártak "iskolába"

Sokéves hagyományra tekint vissza az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola történetében a vizuális tagozatos kisgimnazisták szabadtéri ... bővebben

2023 szeptember 20 - szerda
Tanulmányi sikerek az alsó tagozaton

A Tudásbajnokság mára az ország egyik legnagyobb és legrangosabb levelezős tanulmányi versenyévé vált. Diákjaink a tavalyi tanévben is nagyon szép ... bővebben

2023 szeptember 05 - kedd
Napközis Erzsébet-tábor az Ady iskolában

Augusztus végén már harmadik alkalommal vettem részt az iskolánkban szervezett Erzsébet- táborban, ahol osztálytársaimmal együtt tölthettem egy élményekben gazdag hetet. ... bővebben

2023 szeptember 04 - hétfő
Tanévnyitó 2023

„…hisszük, hogy friss szorgalmunk arany gyümölcsöt érlel maradék nyári tűzből, maradék nyári hévvel.” 2023. augusztus 31-én tartottuk iskolánk tanévnyitó ünnepélyét, amelyet Vilman Benedek és ... bővebben
további hírek