keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Ismét karácsony

December 12-én csütörtökön tartotta hagyományos karácsonyi koncertjét iskolánk ének és komplex tagozata a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A csodás környezet mindig méltó a szép ünnep várásához, melyet legszebben a tiszta gyermekhangok öltöztetnek fel.

A hangverseny a fény ünnepe is volt, melyet fehér és színes fények tettek még lélekemelőbbé.

Az alsós osztályok az előző napon már bemutatták önálló műsorukat a város óvodásainak, így már magabiztosan léptek színpadra Petróczi-Gellért Réka tanárnő összeállításaival. A négy évfolyam műsorát követően hangszeres szólisták következtek. A kiskórus dalait szintén Gellért Réka válogatta és vezényelte. Bali Dorottya és a Pacsirták végzős gimnazistaként lehetőséget kaptak a koncerten, hiszen ők már ének tagozatunk diákjaiként minden évben részesei lehettek ennek a rendezvénynek. Adys éveik zárásaként karácsonyi népdalösszeállítást és egy Caramel-dalt hallhatott tőlük a közönség, melyet tanáruk, Perlakiné Vigh Valéria kísért zongorán.

Iskolánk nagykórusának munkájában a felső tagozatos „c”-s osztályok mindegyike részt vett. Kórusvezetőjük Perlakiné Vigh Valéria tanárnő. Műsorukban klasszikus karácsonyi kórusművek mellett szerepelt könnyűzenei feldolgozás is. A végzős 8. osztályosok búcsúzásként a Kis gyertyák dalát adták elő, melyet Major Emília és Petróczi-Gellért Réka írtak.

Zárásként a nagykórus a közönséggel együtt énekelte el a Csendes éj kezdetű Franz Gruber-dalt.

A karácsonyi dallamok, a tiszta gyermeki tekintetek, a sokszínű műsor és a fények játéka igazi ünnepi hangulatot varázsolt a zsinagóga falai közé, hogy lélekben felkészítsen bennünket a közeledő karácsony fogadására.

 

Zalaegerszeg, 2019. 12.12.                         Perlakiné Vigh Valéria

2022 január 10 - hétfő
Language Cert - A nyelvvizsga, ami érted van!

Magyarország egyik legnépszerűbb nemzetközi nyelvvizsgája Miért érdemes diákjainknak ezt a nyelvvizsgát letenni? • Ismert környezetben, ismert tanárok előtt vizsgázhatnak, viszont az teljesítményüket ... bővebben

2022 január 07 - péntek
"Ady Vár" leendő kisiskolásoknak (részletes tájékoztató)

Sok szeretettel várjuk január 14-én 16:00 órától 18:00 óráig a leendő kisiskolásokat és szüleiket játékos iskolabemutató délutánunkra! A programon való részvételhez ... bővebben

2022 január 03 - hétfő
Fizika háziverseny eredményei

7. osztály: 1. helyezett:     Szente Tamara 7.b 2-3. helyezett: Szente Viktória 7.b                            Jósa Nimród Attila 7.c 8. ... bővebben

2021 december 17 - péntek
Karácsonyi műsor

    ,,Háztól  házig, szívtől szívig, az egyik helytől a másikig -a karácsony melege és élvezete mindannyiunkat közelebb hoz egymáshoz."  Emily Matthews       Az alábbi ... bővebben

2021 december 16 - csütörtök
TÖRD A FEJED! – ISKOLAI MATEMATIKAVERSENY

TÖRD A FEJED! – ISKOLAI MATEMATIKAVERSENY 2021. november 15.   Iskolánkban már évek óta az Ady-hét programjaihoz kapcsolódva kerül megrendezésre a „Törd a ... bővebben
további hírek