keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Helikon 2018

 

Április 19-21. között került megrendezésre Keszthelyen a Helikoni Ünnepségek rendezvénysorozata, amely a Dunántúl legnagyobb tehetségkutató versenye. A középiskolás korosztályt gimnáziumunkból könnyűzene kategóriában Bali Dorottya 10. B-s, vers és prózamondásban Mészáros Alíz 9. B-s, képzőművészet kategóriában Tóth Viktória 9. A osztályos diák, népzene, népdaléneklés kategóriában a Pacsirták Énekegyüttes (10.B) képviselte. Produkcióikat a csütörtöki napon mutatták be a különböző helyszíneken megrendezett válogatókon. A közel 3500 versenyző diák között helyezést nem, de tapasztalatot szerezve, elégedetten sétálhattak a fiatalokkal benépesült, napsütötte kisvárosban. Megcsodálhatták a fényben fürdő Balatont, s megismerkedhettek más fellépő csoportokkal is. A háromnapos rendezvényen a legtöbben végig maradtak, így nyomon követhették az egyes kategóriák színvonalát, részt vehettek a színes, esti programokon, koncerteken. Jó volna két év múlva többet tapasztalni a verseny izgalmából és a rendezvényekből is!

Köszönet Veressné Medics Ágnes, Perlakiné Vigh Valéria és ………………………………. felkészítő tanároknak munkájukért!

 

Perlakiné Vigh Valéria

kísérő tanár

 

2023 szeptember 21 - csütörtök
Gébárt 2023 címmel nyílt kiállítás az Ady-iskolában

Az intézmény diákjainak alkotásai tekinthetők meg . A tárlat anyaga múlt héten, a zalaegerszegi táborban készült, ahol a művészeti képzés elsősei ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Az Ady-iskola vizuális tagozatának elsőévesei egy hétig Gébártra jártak "iskolába"

Sokéves hagyományra tekint vissza az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola történetében a vizuális tagozatos kisgimnazisták szabadtéri ... bővebben

2023 szeptember 20 - szerda
Tanulmányi sikerek az alsó tagozaton

A Tudásbajnokság mára az ország egyik legnagyobb és legrangosabb levelezős tanulmányi versenyévé vált. Diákjaink a tavalyi tanévben is nagyon szép ... bővebben

2023 szeptember 05 - kedd
Napközis Erzsébet-tábor az Ady iskolában

Augusztus végén már harmadik alkalommal vettem részt az iskolánkban szervezett Erzsébet- táborban, ahol osztálytársaimmal együtt tölthettem egy élményekben gazdag hetet. ... bővebben

2023 szeptember 04 - hétfő
Tanévnyitó 2023

„…hisszük, hogy friss szorgalmunk arany gyümölcsöt érlel maradék nyári tűzből, maradék nyári hévvel.” 2023. augusztus 31-én tartottuk iskolánk tanévnyitó ünnepélyét, amelyet Vilman Benedek és ... bővebben
további hírek