keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Hagyományos művészeti bemutató

Idén június 4-én ismét bemutatót szerveztünk. Iskolánk diákjai évről évre ezen a napon mutatják meg két előadás keretében a művészetek iránti fogékonyságukat, azt a tudást, amelyet sok gyakorlással értek el tanáraik segítségével.

Az első előadáson  a tánc tagozat 1- 3.osztályosai klasszikus zenei aláfestésre balettmozdulatok harmóniájával varázsolták el a szülőkből, tanárokból álló nézőközönséget. Az osztályokat Stefán Gábor készítette fel.

A komplex tagozatosok néptáncprodukcióit Fábián Márta, Nótárné Somogyi Veronika és Rácz Petra tanította be. A legkisebbeket, a nagyobbacskákat, a hatalmas gyereksereget megmozgató lakodalmi forgatag és a népi játékok üde színfoltjai voltak mindkét előadásnak.

A 35 éve alakult zenei tagozat idén rendkívüli sikerekben gazdag tanévet zárt. Az országos versenyen is kitűnően helytálló csoportok népdalcsokrokkal, a nagykórus a soproni minősítő verseny produkciójának részletével szerepelt Perlakiné Vigh Valéria vezetésével.

Az iskolai, városi, megyei versenyek mese- és versmondói Borsosné Varga Ágnes, Márkus Rita, Veressné Medics Ágnes, a színjátszók Gerencsérné Pungor Zsuzsanna felkészítésével az irodalom iránti fogékonyságukról adtak tanúbizonyságot mindkét előadáson.

Idén a ritmikus sportgimnasztikát tanuló alsósok is bemutatkoztak Meretei-Simon Beáta vezetésével.

A hetedikesek balettprodukciójával kezdődött a második előadás. Őket követték a negyedikesek, akik idén a balett (Stefán Gábor) mellett már társastáncot (Kuzma Péter) is tanultak. Az elegáns történelmi táncokat a felsős évfolyamokon Kuzma Péter tanította be.

A nyolcadikosok nemcsak balettszólistáikkal, a bécsi keringővel, a rumbával, hanem a délutánt záró osztályprodukciójukkal is kiemelkedő színvonalon képviselték iskolánkat.

 

Az előadásokról készült képek az idei tanév „terméséből” adnak ízelítőt.

 

2025 november 17 - hétfő
Bűvösvölgy

Hogyan készül egy akciófilm? Milyen híradósnak lenni? Milyen nehézségei vannak a magazinszerkesztésnek? Mire kell figyelni egy reklámfilm forgatásakor vagy szinkronizálásnál? ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Ady Endre versmondó verseny a gimnáziumban

Gimnáziumunk legjobb szavalói mérték össze versmondó képességüket Ady Endre A Duna vallomása és egy szabadon választott költemény előadásakor. Krecsár Bianka (12.A) ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Ha megszólal a dal, a lélek is zenére fakad (Népdalverseny 2025. november 12.)

Népdalaink a lelkünk legmélyéről fakadnak, bennük tükröződik őseink öröksége, amely nemzedékről nemzedékre megtapasztalt érzéseket, megélt történeteket és kiforrott bölcsességet adnak ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Egyéni fogadóóra 2025/2026

Név Időpont 1. Ambrus László hétfő 4.óra 2. Bogatin Endre kedd 5. óra 3. Baranyainé Kéner Eszter kedd 4. óra 4. Bertókné Bangó Ildikó szerda 3. óra 5. Bódisné Molnár Helga hétfő 3. óra 6. Bódizs Ágnes csütörtök 4. ... bővebben

2025 november 12 - szerda
Kungfu Világbajnokság Kínában

2025 októberében életem egyik legnagyobb álma valósult meg: a magyar válogatott tagjaként részt vehettem a 10. Kungfu Világbajnokságon, melyet Kínában, ... bővebben
további hírek