keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Gyereknap

Május 25-e reggelén izgatottan kémleltük az eget, és kérleltük a napot a jó időért.

A délelőtti hagyományos iskolagyűlésünkön kiosztották a tanulmányi versenyek helyezettjeinek járó jutalmakat és megnéztük az „Igazmondó Csűr Istók” című színdarabot a 3-4.osztályos színjátszó csoport előadásában.

Az igazi, önfeledt gyermeknapi programok délután, közös osztályversenyekkel kezdődtek.

A „Fűzzük fel az osztályt” feladatban az egész osztály részt vett. Egy gombolyagra kellett mindannyiunkat „felfűzni”. Nagyon vicces volt, sokat nevettünk, mert sokszor ügyetlenkedtünk is.

A „Meglepi gombóc” játékban kaptunk egy óriási csomagot, amit a lehető leggyorsabban kellett kicsomagolnunk. Meglepi volt, mert nem tudtuk, mit rejt a gombóc. A csomagolópapírokat letépve aztán előkerült egy labda! Volt nagy öröm!

Ezután sokféle program közül választhattunk. Volt arcfestés, kézműveskedés, rollerezés, hírvivő- játék, aszfaltrajzolás, várépítés, sportverseny, népi játék, célba dobó és zokni bombadobó verseny. Kipróbálhattuk ügyességünket az „1 perc és nyersz” című játékban is.

Aki a végére még nem fáradt volna el, a táncházban levezethette a felesleges energiáit.

Osztályainkba visszatérve tovább folytatódott a meglepetések sora. De már minden osztály külön tudna mesélni!

 

                                                                                                                      Magna Glória 4.a

 

2025 november 17 - hétfő
Bűvösvölgy

Hogyan készül egy akciófilm? Milyen híradósnak lenni? Milyen nehézségei vannak a magazinszerkesztésnek? Mire kell figyelni egy reklámfilm forgatásakor vagy szinkronizálásnál? ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Ady Endre versmondó verseny a gimnáziumban

Gimnáziumunk legjobb szavalói mérték össze versmondó képességüket Ady Endre A Duna vallomása és egy szabadon választott költemény előadásakor. Krecsár Bianka (12.A) ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Ha megszólal a dal, a lélek is zenére fakad (Népdalverseny 2025. november 12.)

Népdalaink a lelkünk legmélyéről fakadnak, bennük tükröződik őseink öröksége, amely nemzedékről nemzedékre megtapasztalt érzéseket, megélt történeteket és kiforrott bölcsességet adnak ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Egyéni fogadóóra 2025/2026

Név Időpont 1. Ambrus László hétfő 4.óra 2. Bogatin Endre kedd 5. óra 3. Baranyainé Kéner Eszter kedd 4. óra 4. Bertókné Bangó Ildikó szerda 3. óra 5. Bódisné Molnár Helga hétfő 3. óra 6. Bódizs Ágnes csütörtök 4. ... bővebben

2025 november 12 - szerda
Kungfu Világbajnokság Kínában

2025 októberében életem egyik legnagyobb álma valósult meg: a magyar válogatott tagjaként részt vehettem a 10. Kungfu Világbajnokságon, melyet Kínában, ... bővebben
további hírek