keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Gratulálunk Mészáros Aliz 10.a osztályos tanulónknak kiemelkedő eredményéért !

Szavalóversenyt rendeztek a magyar kultúra napján Zalaegerszegen

A magyar kultúra napján, kedden az egerszegi Ganz Ábrahám Szakgimnáziumban Himnusz- és Szózatmondó Versenyt rendezett az intézmény humán munkaközössége.

Az intézmény huszonegyedik alkalommal rendezte meg a versenyt, amelyet anno két ganzos magyartanár, dr. Kiss Kádi Gézáné és Henczi Sándor kezdeményezésére szerveztek meg először, Zala megye középiskolás versmondóinak. A megméretésre 13 diák jelentkezett, Zalaegerszegről, Keszthelyről és Lentiből. A kötelezően elszavalandó Himnusz, valamint Szózat mellé a fiatalok szabadon választva magyar költők versét adták elő másodikként.

A zsűri értékelése alapján az első helyet idén Kocsis Maja (Kölcsey Ferenc Gimnázium) nyerte el, megelőzve Töreki Tildát (Vajda János Gimnázium), míg a harmadik helyezett Szabó Martin (Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakgimnázium) lett. A zsűri különdíjjal ismerte el Kiss Nelli (Kölcsey Ferenc Gimnázium) és Mészáros Aliz (Ady Endre gimnázium) szavalatait.

 

A verseny díjazottjai: Kiss Nelli (balról), Töreki Tilda, Kocsis Maja, Szabó Martin, Mészáros Aliz Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Adys sikerek az Országos Úszás Diákolimpia döntőjén

Szentes városa adott otthont a 2026. évi országos úszás diákolimpia döntőjének, ahol iskolánkat két tanuló képviselte. Petánovics Petra, a 3.b osztály ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Érettségi témakörök 2026

2026-os tételcímek magyar nyelv és irodalom 12.a A szóbeli érettségi vizsga témakörei (4) 12.A Angol-nyelv-erettsegi-temakorok-2025-26 (1) Biológia_érettségi_témakörök_honlapra_2025-2026 Digitalis_kultura_szobeli_erettsegi_temakorok_2026 Élő idegen nyelv érettségi témakörök Érettségi 2026. Irodalom ... bővebben
további hírek